Maldonado: A korlátozások megnehezítik a dolgunkat - F1VILÁG.HU

Maldonado: A korlátozások megnehezítik a dolgunkat

HIRDETÉS

A Williams istálló venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado úgy véli, a szigorú megkötések miatt egész egyszerűen lehetetlen megtudni a silverstone-i tesztekből, hogy az új gumiknak milyen hatásuk lesz majd az erőviszonyokra a szezon második felében.


A Williams istálló venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado úgy véli, a szigorú megkötések miatt egész egyszerűen lehetetlen megtudni a silverstone-i tesztekből, hogy az új gumiknak milyen hatásuk lesz majd az erőviszonyokra a szezon második felében.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Pirelli döntése értelmében a fiatalok tesztjén résztvevő aktív pilóták nem használhatnak új elemeket a versenyautókon, és a beállításokon sem változtathatnak, kizárólag a Pirelli új abroncsaival kell dolgozniuk a Brit Nagydíj helyszínén.

Maldonado szerint pedig emiatt gyakorlatilag lehetetlen megmondani, mire számíthatnak jövő hétvégén, Magyarországon.

„Semmin sem változtathatunk” – mondta Maldonado az AUTOSPORT-nak, amikor arról faggatták, mennyire van megkötve a kezük Silverstone-ban.

„Nincsenek rajtgyakorlatok, beállítások-változtatások… még a guminyomáson sem állíthatunk. Semmi! Komoly korlátok közé szorított minket a Pirelli és az FIA, szóval egyszerűen csak teszteltük azokat a keverékeket, amiket adtak nekünk – a közepest, a kemény és a prototípust.”

„Még dolgoznunk kell velük, hogy többet megtudjunk – erre azonban csütörtökön nem volt lehetőségünk, mert egy kicsit korlátoztak minket. Érdekes lesz dolgozni velük, és látni, hogy javul-e az autó a segítségükkel, vagy sem.”

Bár egyelőre lehetetlen megmondani, milyen hatással lesznek ezek a gumik az erőviszonyokra, Maldoando szerint az biztos, hogy tovább tartanak majd, mint az eddig használt abroncsok.

„Tartósság és teljesítmény szempontjából azt hiszem, előrelépés. Talán nem olyan gyorsak, mint az eddigiek, de nagyon következetesek, ami elég jó. De még nem kaptunk tiszta képet, mert fogalmunk sincs, mi a helyzet – mint ahogy a teszteken általában. Nem tudjuk, mit tesztelnek a többiek, de elég jónak tűnik a helyzet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!