Megosztás:

Maldonado büntetést, Hamilton megrovást kapott

Maldonado volt az igazi bűnös?
Maldonado volt az igazi bűnös? © Williams F1

Pastor Maldonado egy öthelyes rajtbüntetést kapott a Belga Nagydíjon, miután a stewardok bűnösnek találták a Lewis Hamiltonnal történt ütközés miatt.

A McLaren és a Williams versenyzője két alkalommal is ütközött egymással.

Egyszer a buszmegállóban, mikor Hamilton gyorskörének végén elment Maldonado mellett, majd méterekkel később, mikor a venezuelai – mintha megtorlásképp – a célegyenes utáni egyenesben ráhúzott, és kis híján kiütötte az egykori világbajnokot.

A sportfelügyelők vizsgálatot indítottak az ügyben, és úgy ítélték meg, hogy Maldonado túl agresszív volt, így egy öthelyes rajtbüntetéssel jutalmazták, ami azt jelenti, hogy csak a 21. pozícióból vághat majd neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Hamilton ugyan nem kapott büntetést, de őt is ludasnak találták – egy megrovást kapott.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(102 komment)
eXplosion képe

@ham93: te ki a szent szar vagy itt??osztod itt mindenkinek az észt és fikázól másokat hát ki vagy te? Más véleményét el kell fogadni!!Nem mindenki fanatikus drukkert mint te ezt feltudod fogni? Tudod mért fekáznak??mert a drága Hamilton adott rá okot! Monaco: valamelyik szar neki ment a hátsó szárnyamnak ezt nyilatkozta rádióba!! aztán a bíróknak ilyet mond hogy csak azért mert feka vagyok büntettek? NORMÁLIS EZ???? Lehet akármekkora sztár ilyet 1 versenyző 1 VILÁGBAJNOK nem tehet! Jobb lenne ha kidobnád a billentyűzetet 1 időre mert nagyon elszaladt veled a ló :)) Jobb embernek tartod magad?? Amikor te másokat hülyézel meg stb..VICC :]

f1adn képe

Félreírásért elnézést csak azt akartam kifejezni, hogy ha Hamilton kap mondjuk egy 5 helyes rajtbüntetést azt is elfogadom.=)

f1adn képe

Gondoltam h nem írok már ehhez a témához semmit mert már fárasztó, de mégis erőt vettem magamon. szinte mindenkinek elolvastam a véleményét az ügyről és a felvételeket is megnéztem vagy százszor. Tény h amit mi erről a dologról megkaptunk videót és infót nem elég az igazsághoz. Nem egyértelmű a helyzet. Ha Hamilton direkt csinálta akkor valóban nem volt sportszerű de ugyanez igaz Maldonadora is. Nem tudni ki volt a ludas. Ham már sok ilyenbe benne volt és valóban először ráterelődik a gyanú ez nem vitás. Ennek a Maldonado gyereknek meg nem ismerjük ezt az oldalát. A vélemények ellenkeznek ami normális attól függ kinek mennyire színpatikus az adott pilóta. Én Haminak szurkolok és örülök a döntésnek de ha ő kapott volna büntit azt is lefogadom. A lényeg , hogy ó verseny lesz és hagyjuk már ezt a témát a felügyelők tudják a dolgukat és szerintem nem kivételeznek Hamival hisz ott büntetik meg ahol tudják. Szerintem a zöld F1 mellett be kéne vezetni a versenymentes F1-et és büntessenek minden előzésért koccanásért az lenne az igazi.=)

Rhea képe

Mellesleg egy Maldonado belső kamerás felvételt én is megnéznék. Minő véletlen, hogy olyat pont nem találunk. Biztos elvitte a cica. És az is érdekes, hogy az elején H. azt mondta nem emlékszik, mi történt, bezzeg amikor már ki lett osztva a bünti, akkor már a másikat hibáztatta. Milyen gyerekes. Én ha hibázok, elismerem, mert nem vagyok se sunyi, se gyáva. És tényleg meglepő, hogy legtöbbször ő kerül ilyen és hasonló szitukba, ahogy más már említette itt korábban.

Rhea képe

@atti-F1: Pont, hogy nem. Ha jobban megnézed, láthatod, hogy H-nak volt még helye a bal oldalon, de amint elmegy mellette M, ráhúzza jobbra. Figyeld alaposan: 6-9 másodpercnél. M. el akart mellette menni jobbról. Ugyanez szemből 16-nál.

manes képe

Kívülről az eset teljesen másnak tűnt. Még most is úgy érzem, hogy át vagyunk verve, mert ha kissé előbbről tették volna fel a belső kamerás videót jobban látszana, hogy Ham a pálya közepe felé veszi az irányt. Az tény hogy az ütközéskor úgy tűnik egyenesen ment de merre?

Exitheck képe

.

Exitheck képe

...

Vale28 képe

3. szabad edzést tudja valaki, hol lehet nézni?

szekely46 képe

Nem egy szimpatikus ember. Már maga a tekintete sem... Szerintem egy faszfej.

szekely46 képe

Hát a pásztor Máldonádo onboard-ra én is kíváncsi lennék...

f1adn képe

jonika Te most miről beszélsz?ki a néger?Mansell?=)

jonika képe

@Biborhold: az lehet,de az utojatek az nagyon nem emberhez melto huzas volt,normalis sportfelugyelo eltiltotta volna a szazon hatra levo reszere,de negerekkel ezt nemtehetik meg

jonika képe

@migi: ugyvan

f1adn képe

Mansell már ezelőtt is nyilatkozta, hogy Hamiltonnak nincs meg az esze, és h túl agresszív és h nagyobb büntetéseket érdemelne. Ebből fakadóan tehát nem hinném, hogy neki bármit is köszönnie kéne.

migi képe

Könyörgöm!!!Zavarják már el ez a fasz Collnert!!!

Bronson képe

Hamiltonnak megint szerencséje volt, hogy Mansell az egyik sportfelügyelő. A videót megnézve egyértelműen Hamilton a vétkes. Amikor Maldonado kibújik Hamliton mögül, Hamilton egy picit rálegyez, majd a mikor látja, hogy elmegy mellette egyszerűen neki megy Maldonadónak. Ha nem Mansell lett volna a sportfelügyelők között, akkor komolyabb büntetést kapott volna!!! http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/38666/32/maldonado_es_hamilton...

boldogbobby képe

mindig hamilton keveredik ilyen szituációba, ez azért beszédes, bár ha a az onboard képek alapján AMIT A TV_ben NEM MUTATTAK, Maldonado a hibás, ám legyen. mindenesetre, Hamilton valahogy mindig benne van ezekben, és azt hiszem különbséget kéne tenni, 2 amúgy különböző dolog között. 1, agresszív pilóta,2, agresszív ember.

Ez a csóka idegbeteg, ezt már az idén sokszor megmutatta, kéne mellé egy jó pszichiáter, vagy valami. Senkinek sincs azzal baja, hogy gyors, meg látványos csak néha leesik a vörös köd.... Akinek meg ez tetszik az nézzen roncsderbit. Különben az egyik legjobb pilóra, gyors, és minden, de mint ember... az megint más

Biborhold képe

Nem értem Hami megrovását , szépen csinálta az előzést gyors körön volt és minden tized számitott , igaz agressziv volt de balesetmentesen megcsinálta.
Sokszor felkapom a vizet miatta de ezt most "csont nélkül" megcsinálta.

babszem képe

@F111: Szatír barátom /ha megengeded:)/, ki a f@szt érdekel, hogy okos dolog volt-e vagy sem? Te mennyire csicskultál volna be egy Maldonadonak mikor ott baszakszik veled és kb. egy másodpercnyi időd van eldönteni, hogy meghunyászkodj, vagy üzekedj???
Szerintem simán belementél volna egy röpke iskoláztatásba:))))).
Most megyek és előételnek lenyomok egy Finlandiát Lewis egészségére:))). Hatalmas a csávó, remélem holnap nem esik ki - katasztrófálisan unalmas lenne a Forma-1 nélküle.
Ui.: Gyula pöcs volt, pöcs most is és pöcs lesz ezután is. Még Paliklacit is élvezetesebb volt hallgatni:).

F111 képe

@babszem: Ha nem visít, kirúgják és betesznek egy olyat, aki visít. Tudod, hogy megy ez. Meg le is halkíthatod.
Mindenesetre nem volt okos dolog Hamiltontól, hogy belement az adok-kapokba. Megsérülhetett volna úgy is az autója, hogy nem tud menni a Q3-ba.

babszem képe

@F111: házibuliból jövet:))). A szundi még odébb van, épp melegszenya majszolgatásra készülök egy Rejtő-összes társaságában:)))

babszem képe

@toopy: no én erre csak azt tudom mondani Wass Albert után szabadon: Adjátok vissza a Forma-1-emet!
Mert én azt a régi, harcos, nem udvariaskodó ellenben kicsit csibész Forma-1-et akarom!:))). Amikor még megbecsülték azt aki versenyezni akart és puhapöcsű buzzancsok nem tudtak világbajnokok lenni az unalmas vonatozgatásaikkal...

babszem képe

@littlerock: miért kellene eltűrnie???????

babszem képe

@F111: de igen, nagyon is tragikusak és pont azért nem kellene első körben visítania, mert nem ma kezdett kommentátorkodni.
Én szégyellem magam, mert emiatt a köcsög miatt egy pillanatra megingott a hitem. Pedig még azt sem szoktam elhinni, amit kérdez...

F111 képe

@babszem: utolsó menet szundi előtt, Kretén úr? :))

babszem képe

@HAMILTON 2011: hú vazze:)))))))

toopy képe

Sok fórumozót itt nem értek, ha Hamilton, vagy Alonso (mostanában az előbbi)csinál egy kis galibát mindenki meg van bolondulva. A hozzászólások nagy része már nem is a cikkről szól, hanem egymás anyázásáról. Sokan elfelejtik vagy nem is emlékeznek rá ezelőtt 15-20 éve milyen versenyek(zők) voltak köröztek a pályákon. Hamilton ezeket az időket idézi, rajtuk nevelkedett fel. A stewartok mostanában kicsit elpuhultak nem engedik a kemény harcot. Példának említeném az Európai és az Angol foci közti különbséget. Angliában engedik a kissé keményebb agresszív futballt máshol nem igazán. Ha Hamilton találna nem egy olyan versenyzőt mint Ő akkor mi is érdekesebb versenyeket láthatnánk, vagy még több szankciókkal, büntetésekkel teli idényt. De ezt meghagyom mindenkinek, hogy eldöntse magában hogy mire vágyna szívesen! Nem a múltban akarok élni csak szeretném ha Formula-1 arról szólna ami => Királykategória megfelelő csapatokkal és versenyzőkkel egyaránt!

ham93 képe

Beküldő: zatyek. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 22:23. : a Sport Klubbon ismétlik 19.00 tól meg van 1 hasznos kis oldal amit ide nem akarok kiírni mert nem akarok hogy odazúduljon a sok egysejtű(tisztelet a kivételnek)

ham93 képe

Beküldő: littlerock. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 22:37. Hát igen úgy kéne de szerencsére nem ültetik ki nem hülyék ők se

littlerock képe

@ham93: valahogy nem értem mit tudok rosszul, ráadásul az egészet... semmilyen eredménnyel kapcsolatos dolgot nem boncolgattam... egyszerűen az első összeérés bőségesen kivédhető lett volna, a későbbi dologban meg mindketten benne voltak könyékig, és ebből az jön le nekem, hogy Mr. EGO rohadtul nem tűri, ha valaki (akár jogosan akár nem) kicsit oktatja a pályán... mivel épp Lewis cikázására lehetett válasz a "ráhúzás" ami nem is igazi kormánymozdulattal jár, egyszerűen csak nem fordult ívre a Williams, hanem egyenesen ment... A bírák nem akarnak beleszólni a VB küzdelembe, mert Hamilton még esélyes... ennyi... Személy szerint ha valakivel ennyi baj van, azt egy versenyre ki kéne ültetni a kispadra (és ez most mindenkire vonatkozik, ez nem kizárólag egy Hamilton ellenszenv szülte gondolat)

littlerock képe

@zatyek: sok esetben torrenten fent van egy nap múlva, illetve ha nem tévedek, valamelyik sportcsatorna ismétli...

zatyek képe

holnap nem fogom latni a futamot eloben....valaki tud segiteni???neten hol lehetne visszanezni???

ham93 képe

Beküldő: littlerock. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 21:59. Rosszul tudod az egészet az elsőnél sem kelett volna Maldonadónak lehúzódnia hiszen gyors körön volt ezzel nem is volt baj de a kör befejeztével vége volt a Q2 nek úgyhogy az már ar eredményeket semmi képpen nem befolyásolta levezető körön voltak mind a ketten

littlerock képe

ezt valahogy nem értem... az első összeérés az tiszta, ott helyet kellett volna hagyni Lewis számára, de az ütközés előtt amikor Maldonado előzni akart akkor Lewis elékapta a kormányt, aztán visszakapta (err valaki esetleg magyarázattal szolgálna?) utána Maldonado elé rakta az autót, de ehhez nem kellett kormányozni, elég volt egyenesen tartani, hiszen íven voltak... Lewis egyértelműen nem tűri el a kioktatást a pályán...

ham93 képe

Beküldő: Selecao. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 21:48. Szarul látod

F111 képe

@Selecao: Nem hátráltatta Maldonadót a versenyben, de ráhúzott: kapott egy megrovást, ez így nem igazságos?

Selecao képe

Én úgy látom h, Hamilton is megérdemelt volna egy büntetést.

F111 képe

@dani98: miért, Kobayashi, Schumacher vagy Alonso, vagy mostanában Button nem előz minden futamon? Ugyammá...

F111 képe

Oké, a Hamilton-onboard képe alapján Maldonado látszik hibásnak. De a szerencsétlen Gyula ezt a képet nem látta, csak a nagyot. Annak alapján pedig úgy látszott, hogy Hamilton a hibás. Akkor a Gyula mégse mondhatja azt, hogy "nem nyilatkozom, mert majd este megnézem a jutyúbon a többi felvételt", igaz? Valamit mondania kell, azért kapja a fizetését. Hát azt mondja, amit lát. Ezért kár ráverni a balhét.
Már nem is tudom ki volt az a riporter (talán a Knézy Jenő?), de van róla egy legendaszerű történet. Egy 10000m-es síkfutást közvetített az atlétikai VB-n (lehet hogy mégis a Gyulai volt?). Végigkiabálta az egész futást, amint - szerinte - egy kenyai futó nyeri. Később kiderült, hogy a kenyai az első körben kiállt, mert szúrt az oldala.
Ehhez képest a Gyula mondásai nem is olyan tragikusak.

dani98 képe

@HEZO: Ennyit erről a témáról....

dani98 képe

@Balex99: Képzeld,jelen pillanatba ő sz eggyetlen vérbeli F1-es pilóta!Őt minden futamon látod előzni,igaz,néha túlzásba viszi...

Hamandy képe

@funtineli: Köszönöm neked,hogy teljesen normálisan látod a dolgokat,és értelmesen levezetted a történteket.Annyira jó látni az ilyen hozzászólásokat,mert a többitől őszintén szólva(néhány kivétellel)már hányingerem támadt.nem is beszélve a magyar kommentátor kollégákról,akik hihetetlen módon teljesen vakon?itélkeznek .szégyen,hogy ilyen laikusok ülnek ott,és osztják az észt,minden futamon.

dani98 képe

Beküldő: LaCiKaaH. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:30.

Ennyit rólatok!Én meg téged idézlek:''idézem a cigányt:Mert feka vagyok''

ILYEN SZERENCSÉTLEN MÉG TE SE LEHETSZ!!!!AMUGY AKI MEG BÍRÁSKODIK A FIA,HAMILTON,ÉS MALDONADO FÖLÖTT ANAK SZÍVBŐL KIVÁNOM HOGY SOHA AZ ÉLETBE NE SIKERÜLJÖN NEKIK SEMMI,MERT NINCS EHEZ JOGOTOK!!!!!!!!!!

ham93 képe

Beküldő: HEZO. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:54. : Még 1 Maldonado Onboard ra lennék kíváncsi Maldonado még a fűre is lement:D

HEZO képe
jazzee képe

Ott a pont funtineli .Gondolom te nem suttyó Vettel bolond vagy!
Nagyon objektíven leírtad mi is történt valójában!
Gratula!Üdv fefe!

Üdv fefe!

ham93 képe

Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:53. Hagyjad aki hülye az az is marad:D

ham93 képe

Beküldő: F1_Fun_F_es_RB. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:44. . Bezzeg te többszörös Forma 1 es világbajnokként felülbírálod igaz? szerintem kotródj vissza az odudba

kifli2345 képe

@macylacy: Nem vagyok elfogult ,de nem tehetek arról hogy a sok agyhalott hall vmi gyökérséget a tv ben és egyből habzó szájjal mondják a magukét (mármint amit hallottak) és nem lehet meggyőzni őket hogy igenis a MAGYAR kommentátorok már megint nem tudják hogy nem balettet hanem f1 et kommentálnak. UI: "belefér a szurkolásba" wtf????

Balex99 képe

@:BOGOS: Hallottam én is hogy Heidfeldet mondott gondoltam magamban nem normális...

Balex99 képe

Ez a kis patkány biztos benyalizott az FIA-nek. Neki legalább 10 rajthelyes büntetés kellet volna. Senki nem vette észre hogy közveszélyes? nem tudom ki adott neki szuperlicencet mert F1-es autót rendesen nem tud vezetni

macylacy képe

ugylátszik, megvan a szinvonal ezen a portálon.ugye kifli2345? ez még belefér a szurkolásba

" Azért hurrog sok csökevény magyar mert " köszönjük a szürkolásod.

üdv:
MAGYAR

ham93 képe

****Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:18. :hagyjad az ilyen egysejtű Vettel drukkereknek hiába magyarázod:D

ham93 képe

Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:18. biztos

ham93 képe

http://www.youtube.com/watch?v=_0AYDK67Elc. hagyjad az ilyen egysejtű Vettel drukkereknek hiába magyarázod:D

HEZO képe

Imádok ide belépni!Tök jók a hozzászólások!!!Sirok a röhögéstöl!!

ham93 képe

Beküldő: coozman. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 19:05. : Te valakivel nagyon összetévesztesz és rohadtul nem vagyok a haverod Én nem nyaliztam neked soha és nem is fogok és nincsen facebook om se szóval nyugodtan elhallgathatsz egy fél napra beszélsz itt baromságokat pótvizsgákról meg ilyen faszsságokról mondjuk mindenki magából indul ki de ennyire:D

HAMILTON 2011 képe

HAMILTON IS HIBÁZOTT AZ IGAZ DE ATTOL MÉG NEM KELL FEKÁZNI MEG CIGÁNYOZNI , DE AZ A CIGÁNY TÖBBET ELÉRT MINT A TI PARASZ ZSOLTITOK AZZAL AZ 1 PONTJÁVAL.

HAMILTON 2011 képe

AKI FEKÁZIK MEG CIGÁNYOZIK AZ KAPJA BE EZT A FEKETE F.SZT. HEMI EGY AGRESZIV PILOTA ÉS ENNEK KÖSZÖNHETI HOGY PL. MOST IS MEG SZORONGATHATJA A R.B.-ULOKAT DE BEZZEG MIKORR ÖT CSAPJÁK KI A FUTAMROL AKKOR SEMMI VIZHANG ICSMINT PL BUTTON FEL NYOMTA A FALRA MEG MÉG MONDHATNÁM. Ö IS A PONTOKÉRT HARCOL CSA EGY PICIT AGRESZIVABBAN. ÉRTITEK TEEEEEEEEE FASISZTA KÖCSÖGÖG!!!!!!!!

babszem képe

@kifli2345: ja, Gyula aláfestésével meghallgathattuk, hogy "a Q2-ben Hamilton agresszív megmozdulása borzolta a kedélyeket". Nem tudom kit kefél a retekklubnál, de szánalom, hogy még mindig ő kommentátorkodik...

kifli2345 képe

@ham93: Ha tv közelben vagy ajánlom hogy kapcsold be az rlt re. Én is most kapcsoltam be és pont láttam hogy f1 ről lesz szó. :)

babszem képe

@RedBullRng: ez már a második alkalom ma, hogy valaki azt írja: Hamilton nem emlékezett az esetre. Egyetlen szóval sem mondta, hogy nem emlékszik, de ezek szerint nem csak a kommentátor hülye. Bocs.

atti-F1 képe

Utálom Hamiltont de valóban Maldonado húzta rá az autot.http://www.youtube.com/watch?v=_0AYDK67Elc

babszem képe

@funtineli: bár a hozzászólásod utolsó részével nem értek egyet, megemelem a kalapom előtted. Kár, hogy nem akarsz a továbbiakban hozzászólni, mert nagy szükség van a hozzád hasonlókra - talán nem véletlenül választotta ezt a nicknevet:). Mondom ezt elvetemült McLaren-fanként:).

coozman képe

@ham93:

93-as létedre ne hogy már te oszd itt az észt te kis taknyos!
Van a hülye aki okoskodik,és az okos mikor hülyéskedik... Ebben az esetben te vagy Number 1 ...
Hozzászólások terében ha nekem nem volt normális hozzászólásom,akkor pár héttel ezelőtt mire nyaliztál? :) Szerintem akinek itt nincs normális hozzászólása barátom,az te vagy,akit Facebookon is szidnak ezerrel.

Senki nem mondta,hogy majd Hamiltonnak elmegy a kedve mert én nem szeretem, a véleményemet mondtam el,ahogy te is.Bár ilyen gyökér embernek inkább a pótvizsgára kellene készülnie,vagy már megvolt ? :)

Norx képe

Egyetértek azzal, hogy mindkét fél hibás volt ebben. Maldonado valóban ráhúzott a tényleges ütközésnél vagy is ott tartotta az autót. Viszont, amit Hamilton is lenyilatkozott, nem értette, hogy a kockás zászló után ez miért kellett..ennek alapján indokolatlan volt Hamilton folyamatos gyorsítása, elég lett volna elengednie. A büntetés pedig szerintem rendben van, Maldonadonak szinte mindegy, hogy a 16. vagy a 21. helyről rajtol..A Williams mostanában sokra nem képes. Viszont nagy meglepetést okozott a kis Senna, nem hittem volna, hogy ennyire képes lehet, bár ez csak egy időmérő volt. Forza!

ham93 képe

Beküldő: RedBullRng. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:55. : Akkor nagyon jó orra lehet mert Vettel és Webber nem érzett semmit pedig 1 helységben voltak viccesek az összeesküvés elméleteid:D

RedBullRng képe

Hamilton az idomero utan erezte hogy gaz van.Szamomra nagyon erdekes volt hogy az interju szobaban nem emlekezett az esetre...

rontom képe

ne niggerez köcsög gyerek

ham93 képe

Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:46. Sajnos egyre több apró és néha nem apró hibát vét

ham93 képe

Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:46. Figyelj kellettek ehhez megértő fülek is...

BOGOS képe

Hát ez a kommentátor 1 hülye,nem tudom figyeltétek e amikor Vettel kiment a pályára azt mondta, h HEIDFELD autóján intermidiet gumik vannak.

fefe68 képe

@funtineli: 100%-ban egyet értek :)

BOGOS képe

Egyszer megnéznék 1 Maldonado Hamilton csatát.

kifli2345 képe

KAJAK A MAGYAR KOMMENTÁTOROKRA VAGYOK MÉRGES MERT ŐK SZÍTOTTÁK EZ AZ EGÉSZ VITTÁT EZEN A HONLAPON A GYÖKÉR BEKÖPÉSEIKKEL. (és nem ez volt az első)

ham93 képe

Beküldő: babszem. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:42. : Hallgatni fognak mint a sír:D

fefe68 képe

@vsanyi: még jó hogy nem te ültél ott :P
nektek már akkor is szabálytalan ha kigördül a pályára

funtineli képe

Először és utoljára szólok hozzá itt bármihez, mert objektivitásról sem a szerkesztők, sem az olvasók nem hallottak, de legalábbis elhanyagolható részben gyakorolja bárki is, és igen, tisztelet annak az elhanyagolható kivételnek.
Sportról lévén szó, szubjektív dologról beszélünk, hiszen elsősorban szimpátia alapján választ magának mindenki pilótát. És az egész így van rendjén, de eszem megáll, mikor jól látható bizonyíték van arra, hogy melyik pilóta miben hibás. Jelen esetben mindketten vétettek, de szó sincs arról, hogy a lényegi ütközésnél Hamilton ment volna neki Maldonadónak. Beton fal mellett mennek, és Maldonado szándékosan és jól láthatóan ráhúz Hamiltonra, sőt, még rá is gyorsít. Hamilton is keményebben védte az indokoltnál a saját vonalát, de ha azt veszem számításba, hogy se falba, se fűre menni nem akart, hogy prödüléssel magávla sodorja akár Maldonadot, vagya mögöttük jövőket, akik szintén sérülhettek volna, akkor igenis egyet értek azzal, hogy kisebb büntetést kapott Maldonadonál, és túlzás lett volna rajtbüntetéssel sújtani.
Nem vagyok Hamilton szurkoló, az F1et szeretem, úgy ahogy van, amíg nem lett meg a címe szurkoltam Alonsónak, Kiminek, Vettelnek és annak idején Hamiltonnak is. Valamennyien kaptak már büntetést, de Hamilton szábos ostoba döntés áldozata lett már, csak azért, mert az F1 régi szellemében versenyez. Ez egy látványsport, és csak azzal, hogy valaki megteszi a versenytávot, nem lesz se jó, se bajnok. Alonso, Vettel és a többiek, a régi nagy öregeket nem is említve, mind agressziójuknak köszönhetik a címüket, különben maradhattak volna másodhegedűsek.
Végül pedig, nagyon sajnál, hogy az RTL egy Czollner Gyula sizntű kommentátort alkalmaz, akinek a műszaki hozzáértése többnyeri megvolna, és beszélni is tudna, ha tudná mi az, amit mondani kell, vagy ha egészében átlátná az egészet, amit ennyi év után talán nem lenne szégyen. Nincs olyan verseny, hogy 10ből kilencszer ne vétené el, hogy melyik pilóta, melyik csapat. Fogalma nincs ki, kivel játszik. S a legszomorúbb az, hogy érezhető szimpátiái vannak, amit egy sportkommentátor nem engedhet meg magának. S hogy a Hamilton vs. Maldonado esetnél maradjunk, az alig pár másodperces visszajátszás végét meg sem várva már üvöltötte, hogy Hamilton mit csinál, már megint...
S a legnagyobb sajnálatom az, hogy azok akik veszik az időt és hozzászólnak az ilyen helyeken, ugyanígy mint a rossz futball huligánok köpdösve és ordenárén teszik, fanatizmusból, maga a sport le van sza...va...
Tisztelettel,
Győzzön a vasárnap legjobbja, izgalmas versenyen.

babszem képe

Na szóval: az időmérőn látottak alapján megértem az elborult agyú Hamilton-ellenes hozzászólásokat. De az onboard felvételek teljesen mást mutatnak. Talán fel kéne már végre fogni, hogy azért mert Gyula elkezd visítani, még nem biztos, hogy igaza van.
Kíváncsi vagyok, holnap Wéberék hogy fogják értékelni az esetet, miután ők is megnéznek több felvételt is... Még arra is van egy petákom, hogy Gyulánk megköveti Hamiltont:).

fefe68 képe

@RedBullRng: akkor inkább te nézd meg többször is. Hamilton akkor húzta rá kicsit a kormányt amikor még ott sem volt Maldonado. az utóbbi viszont utána igen csak ráhúzta az autót és akkor sérült meg Hamilton első szárnya is

kifli2345 képe

@Sosso: OMG ha a visszajátszásból sem tűnt fel akkor felvilágosítalak hogy hamilton maldonado ELŐTT volt szóval a williamses bácsinak nem kellett volna előzgetnie. VÁÁÁÁÁÁGOOOOOOOOOD???????????????

ham93 képe

Beküldő: vsanyi. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:37. Ti meg felakaszthatjátok magatokat ha ennyire nem bírjátok tényleg mindenki jobban járna:D

ham93 képe

Beküldő: LaCiKaaH. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:30. Csak az a szaros hírem van hogy te neked 1 fél szavad sincs a ilyesmibe amúgy nem tom hogy lehetsz ilyen hülye:D 1 versenypályát hasonlítgatsz1 úthoz meg biciklizésekről hablatyolsz egyáltalán ennek mi köze a forma 1 hez?:D az meg hogy kinek milyen színű a bőre arról nem tehet te se tehetsz arról hogy ilyen hülye vagy érted így neveltek ezt láttad halottad a szüleidtől ez lett belőled

kifli2345 képe

@RedBullRng: fettelre meg a: megintvanegyjóautómamivelkurváranemkellelőznömdenemistudnékmerttelevanfanszőrrelafülem

babszem képe

@LaCiKaaH: édes Istenem és még Te mersz véleményt nyilvánítani????????????? Tükör nem nagyon van otthon, mi?

vsanyi képe

A Hamilton rajongók örülhetnek a kis kedvencük megint megúszott egy jogos büntetést.

fefe68 képe

@coozman: úgy tűnik nekem lett igazam. Hamilton ugyan nekem úgy tűnt hogy mielőtt odaért volna Maldonado kicsit ráhúzta a kormányt de utána Maldonado egyértelműen ráhúzta az autót aminek ütközés lett a vége. gondolom ezért kapta a súlyosabb büntetést.
hidd el ha bizonyítani tudják Hamilton bűnösségét akkor nem úszta volna meg ennyivel. a megrovást is csak azért a manőverért kapta ami igazából nem veszélyeztette egyik épségét sem viszont az utóbbi akár tönkre is tehette volna a Q3-at, a balesetről nem is beszélve amit itt állandóan papoltok ;)

Sosso képe

@kifli2345: Miért? Tán a MEKLÁRENEN nincsen fék a levezető körben te juhfej

RedBullRng képe

Ok ha Moldanadora az agressziv akkor Hamiltonra a vadallat jelzo illene...

Konyorgom nezzetek mar vissza azt a videot!Moldanado elozni probal Hamilton 2x huz ra!

ham93 képe

Beküldő: kifli2345. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:29. Ennyi ez a szomorú hogy pár bolond fel tud buzdítani ennyi embert de hát ez Magyarország

ham93 képe

Beküldő: coozman. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:25. Neked viszont még a büdös életbe nem volt 1 normális hozzászólásod:D azért ők nekik még mindig jobb az arányuk:D

ham93 képe

Beküldő: coozman. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 18:25. Mindjárt sírva fakadok sz tem Hamilton is nehezen fogja megemészteni hogy már nem szereted többé amúgy te biztos jobban értesz hozzá mint a Stewartok nem is értem mért nem te ülsz ott 4. bírónak

LaCiKaaH képe

@ham93: idiota te vagy meg a huyle negered aki megtanulhatna mar kozlekedni az uton en mar biciklizni se engednem es mert idezem a ciganyt -Mert en Feka vagyok

kifli2345 képe

@LaCiKaaH: Gondolom akkor nem ezt mondtad amikor hamilton zsinórban kapta a büntiket.

kifli2345 képe

Istenem ez kész. Azért hurrog sok csökevény magyar mert a kommentátor bácsik/nénik már megint balfaxságokat mondogattak. Ha meg se szólaltak volna akk mindenki látná hogy máldonádó végig terelte le a pályáról hamiltont, vagy csak meg akarta előzni aminek semmi értelme nem volt mivel már rég vége volt a q2 nek.

LaCiKaaH képe

Hulye FIA nagyon agressziv Maldonado akor Hamilton mi volt? Ilyen emberek biraskodnak ??? kocsogok 10 evente ha van egy normalis dontesuk

coozman képe

@ham93:

Tudtam,hogy egyből Hamilton védelmére sietsz,mint egy őrangyal...
A legelvetemültebb szurkoló is látja,hogy Hamilton mit csinált,majd röhögve hazudott...

Én eddig szerettem Hamiltont,de ami sok az sok!

ham93 képe

egyébként lehet nyafogni tovább a sok idiótának hajrá

ham93 képe

Beküldő: Bronson. Beküldés időpontja: 2011. augusztus 27. 17:55. Ha nem tetszik nem kell elolvasni a cikket

Zsótija képe

@coozman: +1 (Y)

coozman képe

... Annyit nem ér az FIA,hogy többet írjak róla.