Maldonado feledtetné a tavalyi év kudarcait

Kisebb sokként élte meg, hogy a venezuelai hőségből hirtelen újra az angliai esőben találta magát, Pastor Maldonadónak azonban ez sem szegte kedvét, és eltökélten várja már az előttünk álló idényt – az ifjú tehetség a Williams gyárában készül a 2012-es kihívásokra.

Maldonado tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, ám a csapat nem épp legjobb formájában tündökölt: az egész idény során mindössze öt pontot szerzett, melyből egy fűződik a venezuelai versenyző nevéhez.

A Williams versenyőzének célja idén a rendszeres pontszerzés, erről beszélt a Sky Sportsnak nyilatkozva.

„Szeretnék mindig pontokért, és a tavalyinál jobb eredményekért harcolni” – fogalmazott, majd hozzátette, izgatottan várja már, hogy együtt dolgozzon újdonsült csapattársával, Bruno Sennával.

„Évek óta ismerem már Brunót, és csapatként nagyon érdekes lesz látni, hogy miképp tudunk fejlődni az idény során. A Forma-1-ben soha nem állunk le, folyamatosan javulnunk kell, és együtt kell dolgoznunk, hogy versenyképesek legyünk. Előre kell lépni az év során úgy az autóval, mint csapatként.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!