Megosztás:

Maldonado ismét beszólt Hamiltonnak

Maldonado: Jobban kell tisztelnünk a másikat.
Maldonado: Jobban kell tisztelnünk a másikat. © Williams F1

Pastor Maldonado kritikus szavakkal illette Lewis Hamiltont, aki már a Belga Nagydíj első felében kiesett, miután rosszul mérte fel a helyzetet és ráhúzta autóját Kamui Kobayashi versenygépére.

A McLaren brit pilótája kiváló pozícióban haladt, mikor kiállása után utolérte Kobayashit, aki mellett elment az Eau Rouge utáni egyenesben, ám túl korán tért vissza az ideális ívre, mikor a japán pilóta még mellette volt, így összeértek, ami Hamilton hatalmas bukásához vezetett.

Maldonado – akit a sportfelügyelők megbüntettek még a szombati időmérő után, amiért kétszer is ütközött Hamiltonnal – ismét a brit versenyzőnek esett, és a BBC Sportnak elmondta, hogy vannak hasonlóságok a két eset között.

„Úgy gondolom, hogy talán mindketten hibáztunk tegnap, és egy kicsit csalódott vagyok, hogy csak én kaptam büntetést, ő nem” – mondta a venezuelai pilóta. „Azonban ilyen a versenyzés, előre kell tekintenünk. Ez már a múlté.”

„Az egyetlen rossz dolog csak az, hogy ma ugyanezt csinálta, szóval véleményem szerint jobban tenné, ha a saját versenyére fókuszálna, és nem csinálna ilyen dolgokat.”

Arra a kérdésre, hogy lát-e hasonlóságot a két eset között, Maldonado így folytatta: „Egy kicsit igen. Természetesen lassítanunk kellett volna az első kanyar után (még szombaton), azonban mindketten egy kissé elveszítettük a koncentrációinkat és elkezdtünk harcolni egymással. Nem volt helyes, de ilyen a versenyzés.”

„Úgy vélem, hogy Lewis egy nagyon tehetséges versenyző, jó barát, így fókuszáltabbnak kell lennünk, és jobban kell tisztelnünk a másikat” – folytatta az újonc, aki a második venezuelai, aki pontot tudott szerezni a Forma-1-ben, miután a mai versenyt a tízedik helyen fejezte be.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(28 komment)
Babybogyo86 képe

@babszem: Ezt egy bocsánat kérésnek vette, szerintem megúsztad ;-).

babszem képe

@Babybogyo86: nem hinném, hogy "beszólás"-nak vette. Csak dumálunk:))).

Babybogyo86 képe

@F111: Javítva :-), bocsesz!

F111 képe

@Babybogyo86: Alonsóra gondolsz? Vagy Hamiltonra? Vagy babszemre? Nem teljesen értettem. Amúgy peace-ben vagyunk, csak beszélgetünk, mer abból származik a megértés, meg több szem többet lát...meg ilyenek.

babszem képe

@F111: abszolúte egyetértünk, csupán azt vázoltam fel, hogy elméletben létezett más verzió is a kanyarbevételre. De egy autóverseny nem az előzékenységről szól, így Hamilton teljesen megérdemelten hullott ki a saját figyelmetlensége miatt.
Csak ennyi a történet, bárkivel bármikor előfordulhat - ahogy láttuk még az érinthetetlennek titulált versenyzők is tudnak balfaszkodni. A gusztustalan az, hogy azokat mégsem feszítik keresztre...

Babybogyo86 képe

@babszem: Jobban tennéd, ha nem szólnál be neki, mert az istenített embered után Téged is elkap. Én csak neked akarok jót. Peace emberek! Hajrá F1!

F111 képe

@babszem: hát az biztos, hogy a hozzászólások több mint fele ezzel foglalkozik, de hát ilyen a magyar lélek: rögtön kielégül, ha valami negatívummal bíbelődhet:)
Mindazonáltal nem gondolom, hogy Kobayashinak a saját (külső!) versenyvonalán haladva el kellett volna vennie a gázt csak azért hogy Hamilton kényelmesen bevegye a kanyart.

tinga9 képe

Hamiltonnak nem volt ebben az évben olyan versenye ahol ne "okozta"volna magát valamivel.Aki igazán tud,annak nincs ilyesmire szüksége..."versenybaleset"?a kicsi visszapillantó az ő vasán nincs?Az + edzésbaleset volt amit direkte Maldonadoval csnált?nemez volt az első,és nem is uccsó.Próbálná ezt mondjuk Alonsoval +csinálni...

babszem képe

F111: kedves Szatír, nem védem, ha védeni akarnám akkor Kobát fikáznám... Meg olyanokat írnék, hogy ha nem egy balfasszal találkozik össze Hamilton hanem egy jó versenyzővel /pl. Alo, Schumi/ aki nem csak ismeri, de használni is tudja a féket, illetve pontosan tudja, hogy kanyar előtt hogyan fog mozogni egy versenyautó akkor nem következik be a baleset. Sőt olyanokat is írhatnék, hogy Maldonado egy arcos köcsög, aki jól pofára esett, de ahelyett, hogy kussolna továbbra is okoskodik. Meg egyebeket.
De nem védem mert valóban elbaszarintotta, ugyanakkor egy versenybalesetbe ne beszéljünk már bele mást csak azért mert gyűlölünk valakit.
2 dolog van ami felhúz a dologgal kapcsolatban, az egyik független Hamiltontól:
1., hogy lehetnek némelyek olyan szinten parasztok, hogy röhögnek bárkinek a balesetén
2., ezt korábban már írtam: ha nem a fekáról lenne szó, egyetlen cikk sem foglalkozna egy ilyen balesettel és egyetlen hozzászólás sem emlékezne meg róla.
Egy örvendetes dolog azonban van az egészben: Hamilton a saját bőrén mutatta meg mennyire biztonságos a Forma-1 jelenleg. Mert ugyebár elég sokan pampogtak arról, hogy micsoda veszélybe sodorja a többi versenyzőt...

F111 képe

@babszem: Te mekis vagy, nem kell Hamit védened. Vagy szerinted ezen a hétvégén mindent a legjobban csinált?

F111 képe

@babszem: Alonsótól. Spanyolországban sok a cigó, biztos sok a profi boszorkány köztük. Elment valamelyikhez, adott 100 eurót meg Hamilton fényképét, azok meg teleszurkálták tűvel :)

babszem képe

@Babybogyo86: igen. Mert az ÉLET a szánalmas, nyálas pancsereket részesíti előnyben.

Babybogyo86 képe

Az ÉLET igazságosan elosztotta a pontokat ;-).

tinga9 képe

Hamilton 1 kötsög!csak idő kérdése mikor csinál hasonlót,és mikor büntikézik le a kollégák...nagyon várom.amit ebben az évben csinál ez a barom az több a "sokknál".emlékezzünk pl Monte Carlóban miket művelt Massával,Sumival a végén Maldonádóval akit simán lelökött a pontszerző helyről.Maldonádo 1 @rva nagy tehetség....

babszem képe

@F111: elárulod?

F111 képe

@F111: És azt is tudom, kitől...

F111 képe

@Mr pipuka: Szerintem valami sokkal rosszabbról van itt szó: Hamilton meg van átkozva.

F111 képe

@babszem: jó, hát nem egy Schumacher, az igaz. De Barrichellóhoz képest...

babszem képe

@F111: azt az egy pontot Hami kiesésének köszönhetően szerezte:)))))))).

Mr pipuka képe

Tény,hogy Hamilton túl agresszíven vezet.

Sanci78 képe

@lewismario: Legalább helyesen írnád,ne úgy mint egy kezdő iskolás ... Maldonado - így helyes, gyakorold még kicsit.

Exitheck képe

Nem tudom mit kell csicskázni Maldonadot. Mintha más nem lett volna még kezdő. Bezzeg hamilkára nem mondtátok ezt mikor Sanghaiban a box bejáratnál szépen beparkolt a kavicságyba. ha jól tudom azt el is nevezték Hamilton kanyarnak. Na mindezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy nem kell csicskázni attól mert újonc-.-.

Maldonado legalább behozt a gépet:D.

F1_Fun_F_es_RB képe

maldonado jot nyomott, es ö legalabb hozott pontot, es nem dobta el a futamot :-PPPPP

F111 képe

Szerintem szép tőle, hogy a 10. helyre behozta onnan hátulról azt a romot, a többit meg a hevület számlájára írhatjuk.

fefe68 képe

hasonlóság???? ez nevetséges!!!!

Mo.No. képe

csicska kezdőő??az igen.... :)))

Bronson képe

Abban igazat adok neki, hogy egyforma büntetést kellett volna kapniuk, mert Hamilton sem volt vétlen. A viszont meg van a hasonlóság a két eset között.

lewismario képe

te csicska maldonato te kezdőő -.-"