Maldonado komoly javulást vár a Williamstől

Pastor Maldonado, a Williams istálló versenyzője biztos benne, neki, és újdonsült csapattársának, Bruno Sennának jobb lehetőségei lesznek 2012-ben, miután a grove-i gárda egy, a tavalyinál jobb autóval ajándékozza meg őket.

Maldonado tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben Rubens Barrichello csapattársaként, ám a Williams kiábrándító szezont teljesített 2011-ben: a csapat mindössze öt pontot szerzett, melyből csupán egy írható a venezuelai versenyző neve mellé.

A 26 éves pilóta éppen ezért reméli, idén fordul a kocka, és eredményesebbek lehetnek majd.

„Bízom a csapatban, bízom abban, hogy az új autó sokkal versenyképesebb lesz a tavalyinál” – mondta Maldonado az EFE hírügynökségnek. „A tavalyi év nagyon nehéz volt számomra, ám minden egyes pályán megtett métert rendkívüli módon élveztem.”

„Egyedülálló élmény volt, és pályafutásom szempontjából rendkívül fontos év, és hiszem, hogy Venezuela sportéletében is mérföldkő volt.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!