Maldonado: Muszáj volt csapatot váltanom - F1VILÁG.HU

Maldonado: Muszáj volt csapatot váltanom

HIRDETÉS

Pastor Maldonado szerint ahhoz, hogy a jövőben ismét futamgyőzelmekért harcolhasson a Forma-1-ben, elengedhetetlen volt, hogy csapatot váltson 2014-ben.


Pastor Maldonado szerint ahhoz, hogy a jövőben ismét futamgyőzelmekért harcolhasson a Forma-1-ben, elengedhetetlen volt, hogy csapatot váltson 2014-ben.

A venezuelai versenyző vasárnap utolsó futamát teljesítette a Williams színeiben, jövőre pedig vélhetően már a Lotusszal szállhat harcba a száguldó cirkuszban.

„Azt hiszem, a lehető legjobb döntést hoztam” – mondta Maldonado.

„A csapat, melyet 2011-ben megismertem, rengeteget változott, és nem igazán van bizalmam azokkal szemben, akik jelenleg az istállót alkotják. A versenycsapat fantasztikus, lenyűgöző, és hiányozni is fognak, hiszen együtt még a legnehezebb körülmények közepette is harcoltunk.”

„Az összes szerelőm, mérnököm nagyon keményen dolgozott értem, mint ahogy én is keményen dolgoztam miattuk – szóval hiányozni fognak.”

Habár az idei eredmények meg sem közelítették a tavalyiakat – köztük a spanyolországi futamgyőzelmet –, Maldonado úgy érzi, sokat tanult a szezon során.

„A tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani az új csapatomnál. Remélem, hogy maximális támogatást kapok tőlük, mint ahogy ugyanez volt a helyzet tavaly is, amikor nagyon versenyképesek voltunk.”

„Sokat hibáztunk, én magam, illetve a csapat is, az autó megbízhatóságával is gondok voltak. De ez egy tanulási folyamat. Részemről az idei év sokkal tisztább volt, de az autó teljesítménye nem volt jó. Szóval nagyon várom már a folytatás.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!