Maldonado szerint jól döntött Massa - F1VILÁG.HU

Maldonado szerint jól döntött Massa

HIRDETÉS

Bár egy pillanatra sem bánta meg, hogy távozik a Williams csapatától, Pastor Maldonado szerint a grove-i gárda a lehető legjobb hely lesz a Ferraritól távozó Felipe Massa számára.


Bár egy pillanatra sem bánta meg, hogy távozik a Williams csapatától, Pastor Maldonado szerint a grove-i gárda a lehető legjobb hely lesz a Ferraritól távozó Felipe Massa számára.

Massa Valtteri Bottas csapattársa lesz majd a patinás brit istállónál, miután nyolc szezon után elköszönt a Ferraritól.

Maldonado – aki jövőre már a Lotus csapatát erősíti – három év után intett búcsút a Williamsnek, ráadásul a felek viszonya némiképp megromlott, a venezuelai mégis úgy véli, Massa számára tökéletes lehetőséget kínál a brit alakulat.

„Beszéltem Felipével, és azt hiszem, jó döntést hozott” – mondta Maldonado a Totalrace-nek.

„Először is maga a váltás ténye miatt, hiszen az elmúlt években nem volt valami sikeres a Ferrarival. Az is igaz, hogy a Williamsnek sem voltak komoly eredményei az elmúlt években, de azt gondolom, a csapat kezdi visszaszerezni azt a pozícióját, amit a múltban már birtokolt.”

„Nem azt mondom, hogy nyerni fog, de rendszeresen pontszerző lehet, és a Sauber, valamint a többi középcsapat szintjén teljesíthet. Felipe egy kiváló versenyző, a Williams pedig egy remek csapat. Nem látom okát annak, miért ne lehetne jó idényük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!