Manor: Bianchi nélkül nem lennénk itt - F1VILÁG.HU

Manor: Bianchi nélkül nem lennénk itt

HIRDETÉS

Jules Bianchi tavalyi pontszerzése nélkül a Marussia csapata nem tudott volna visszatérni idén a Forma-1-es rajtrácsra – nyilatkozta a minap az istálló csapatfőnöke, John Booth.


Jules Bianchi tavalyi pontszerzése nélkül a Marussia csapata nem tudott volna visszatérni idén a Forma-1-es rajtrácsra – nyilatkozta a minap az istálló csapatfőnöke, John Booth.

Bianchi a Japán Nagydíjon elszenvedett balesete óta kómában van, a Szuzukában történtek után nem sokkal pedig csapata, a Marussia ellen csődeljárás indult.

Bár sokáig úgy tűnt, az istálló végleg eltűnik a süllyesztőben, végül sikerült megmenekülnie, és Manor néven nevezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra.

Az istálló el is utazott Melbourne-be, ám a rendelkezésre álló idő túl kevés volt a felkészüléshez, így új versenyzői, Will Stevens és Roberto Merhi nem gurulhattak pályára.

John Booth csapatfőnök elárulta, meggyőződése, hogy jövő hétvégén, Malajziában már versenyezhetnek, a szakember azonban kiemelte, Jules Bianchi tavalyi pontszerzése nélkül most nem tartanának ott, ahol.

„Nélküle, az általa Monacóban szerzett két pont nélkül nem lennénk most itt” – mondta a szakember.

„Valójában ez volt az, mi meggyőzte a befektetőket a csapatban rejlő potenciálról. Azzal, hogy itt vagyunk, megmutatjuk Jules-nek, hogy a versenynek nincs vége addig, amíg meg nem lengetik a kockás zászlót.”

„Nem tudom, hogy a versenypályán való jelenlétünk jelent-e bármiféle segítséget a szüleinek, de remélem, hogy igen – még ha keveset és jelentéktelent is. A Manor legnehezebb megpróbáltatásai után sikerült felállnunk, és nincs kétségem afelől, hogy Jules-nek is sikerülni fog.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!