Már az alsóbb szériákban nevelni kell a versenyzőket

Már az alsóbb kategóriákban komolyan büntetni kell az agresszív versenyzői viselkedést, hogy a Forma-1-ben ne fordulhassanak elő olyan veszélyes balesetek, mint a vasárnapi Belga Nagydíjon – véli Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke.


Már az alsóbb kategóriákban komolyan büntetni kell az agresszív versenyzői viselkedést, hogy a Forma-1-ben ne fordulhassanak elő olyan veszélyes balesetek, mint a vasárnapi Belga Nagydíjon – véli Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke.

A bajnokság tizenkettedik versenyének első körében két bajnoki címre is esélyes versenyzőnek, Lewis Hamiltonnak és Fernando Alonsónak kellett kiállnia, miután Romain Grosjean egy agresszív manőverrel gyakorlatilag tömegbalesetet okozott.

Az incidensben szerencsére senki sem sérült meg, ám a versenybírók végül egy versenytől eltiltották a Lotus pilótáját.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy véli, a vasárnapi baleset rávilágít arra, hogy igenis foglalkozni kell a versenyzőkkel már az alsóbb szériákban is.

„Véleményem szerint a legfontosabb dolog, hogy odafigyeljünk a versenyzők viselkedésére” – mondta Domenicali.

„Ezt pedig már a Forma-1 előszobáinak számító szériákban el kell kezdeni. Más kategóriákban is túl gyakran látni, hogy a versenyzők nagyon agresszívek, és majdhogynem olyan dolgokat akarnak véghezvinni, amiket egyszerűen lehetetlen. Szóval fontos, hogy már akkor szigorúak legyünk velünk szemben, amikor elkezdik a versenyzést, hogy amikor megérkeznek a Forma-1-be, felkészültebbek legyenek.”

Domenicali úgy véli, Grosjeannak vállalnia kell a felelősséget a Spában történtekért.

„Kétségtelen, hogy nem Fernando hibája volt a baleset – ez a lényeg. Azt kell mondjam a történtek után, hogy nagyon örülök, hogy nem esett baja. Nagyon veszélyes tud lenni, amikor majdhogynem a feje felett repül el egy másik versenyautó.”

„Azt gondolom, hogy az egész [Romain] Grosjean manővere miatt következett be.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!