Már idén későbbre tehetik a Forma-1-es versenyek rajtjait - F1VILÁG.HU

Már idén későbbre tehetik a Forma-1-es versenyek rajtjait

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Ring

Akár már 2018-ra megváltoztathatják a Forma-1-es versenyek kezdési időpontjait. A sportág tulajdonosa, a Liberty Media így akar még több rajongót leültetni a TV-képernyők elé.

A Liberty Media mindent megtesz azért, hogy jobbá tegye a Forma-1-et: ennek első lépéseként a TV-közvetítések minőségén igyekszik javítani, a minap pedig olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a versenyhétvégék menete is megváltozhat.

Úgy hírlik, az egyik javaslat szerint a teljes versenyhétvége programját eltolnák egy órával. A terveket állítólag nemrég megvitatták a TV-társaságokkal, valamint a Forma-1 csapataival is.

Mindez azt jelenté, hogy az európai versenyek a jól megszokott délutáni 2 órás rajt helyett később, 15:10-kor kezdődnének. Ezzel leginkább az amerikai közönségnek szeretne kedvezni a Forma-1.

A 2018-as Sportszabályzat egyébként valamelyest változott az idei évre, ez pedig megkönnyítheti az időterv módosítását: a 32-es és 33-as cikkely ugyanis már nem definiálja pontosan a szabadedzések, illetve az időmérő kezdési időpontját, csupán annyit, hogy a mérlegelés utáni napon két tréninget kell tartani, legalább két és fél órás különbéggel.

A szabályzat kimondja továbbá, hogy a verseny előtti napon kell még egy utolsó edzést tartani, az időmérőt pedig „a verseny előtti napon kell megrendezni, és legalább 2 órával a harmadik edzés után lehet elkezdeni”.

A versenyhétvégék időtervének módosítása csak azokon a helyszíneken lenne érvényes, melyek a szokványos időszakokban zajlanak, kivételt képezhet tehát a szingapúri, a bahreini és az abu dhabi verseny.

A Forma-1-es naptárba idén visszatérő Francia Nagydíj ráadásul még egy órával később, 16:10-kor rajtolhat majd, hogy a futam ne ütközzön az Anglia – Panama világbajnoki labdarúgó-mérkőzéssel.

Így változhat meg az F1-es hétvégék időterve:

Hirdetés

  Eddigi Új
FP1 10:00-11:30 11:00-12:30
FP2 14:00-15:30 15:00-16:30
FP3 11:00 12:00
Qualifying 14:00 15:00
Race 14:00 15:10

Az egyébként már korábban kiderült, hogy 2018-ra teljesen megújul a Forma-1 televíziós közvetítése: a Liberty Media új grafikákkal igyekszik szórakoztatóbbá tenni a versenyeket.

A BBC úgy tudja, emellett több újítás is várható: például újrapozícionálják majd a fedélzeti mikrofonokat, hogy javítsák a hanghatást, az élő közvetítések során több alkalommal is megmutatnák a versenyen történt legfontosabb eseményeket, sőt, bizonyos esetekben zenés betétekkel dobnák fel a közvetítéseket.

Utóbbi egyébként a Forma-E-ben már a kezdetektől fogva bevett szokás.

A hírek szerint a Liberty Media a Netflixszel is együttműködne a jövőben: itt különféle felvételeket tennének közzé a kulisszák mögül.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!