Maradhat a pontrendszer, változhat az időmérő

Megbízható források szerint sem az FIA, sem a csapatok nem támogatják Bernie Ecclestone ötletét, miszerint pontok helyett érmek döntenék el a világbajnoki cím sorsát a jövőben, ám az új időmérő rendszer már a következő idényben bevezetésre kerülhet a Forma-1-ben.

Megbízható források szerint sem az FIA, sem a csapatok nem támogatják Bernie Ecclestone ötletét, miszerint pontok helyett érmek döntenék el a világbajnoki cím sorsát a jövőben, ám az új időmérő rendszer már a következő idényben bevezetésre kerülhet a Forma-1-ben.

A sport kereskedelmi jogait igazgató Ecclestone azt szeretné, hogy az olimpiai játékokhoz hasonlóan, a Forma-1-ben is érmeket osszanak, és az érmek száma, illetve színe alapján kerüljön ki a végső győztes.

A brit üzletember ezzel azt szeretné elérni, hogy a legtöbb győzelemmel rendelkező versenyzőt avasság világbajnokká, illetve több előzést láthassunk a versenyeken.

Ez valahol érthető is, hiszen az elmúlt időben – mióta mindössze két pont választja csak el egymástól az első kettő helyezettet – azt lehet látni, hogy a versenyzők megelégszenek azzal a pozícióval, amiben éppen tartózkodnak, ugyanis nem éri meg kockáztatniuk olyan kevés pluszpontért.

Bár Ecclestone biztosra veszi, hogy a csapatok mellé állnak és támogatni fogják ötletét, a legfrissebb hírek szerint nem kell attól tartanunk, hogy a pontok helyett az érmek száma dönti majd el a bajnokságot a Forma-1-ben a jövőben.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen a hétvégén elmondta, a csapatok ezen a héten (a FOTA december 4-i ülésén) beszélnek majd először Ecclestone ötletéről, melyről a Motorsport Világtanács 12-i ülésén döntenek.

Miközben a medálrendszer nagy valószínűséggel leszavazásra kerül, az új időmérő szisztéma, miszerint egy miniverseny döntené el a rajtrácsot, és a pole pozícióért egy világbajnoki pont járna, elfogadásra kerülhet.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!