Marchionne: A Ferrari megszerezte idei első győzelmét - F1VILÁG.HU

Marchionne: A Ferrari megszerezte idei első győzelmét

HIRDETÉS

Megszerezte idei első győzelmét a Forma-1-ben a Ferrari csapata – így nyilatkozott Sergio Marchionne, a maranellói gárda elnöke, utalva arra a kiskapura, minek köszönhetően szabadon fejleszthetik motorjaikat a 2015-ös bajnokság során.


Megszerezte idei első győzelmét a Forma-1-ben a Ferrari csapata – így nyilatkozott Sergio Marchionne, a maranellói gárda elnöke, utalva arra a kiskapura, minek köszönhetően szabadon fejleszthetik motorjaikat a 2015-ös bajnokság során.

Azok után, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy banális hiba folytán nem írta le megfelelően a szabálykönyvben a motorok homologizációjának pontos dátumát, a Ferrari, a Renault és a Mercedes idén idény közben is fejlesztheti majd V6-os erőforrásait.

A kiskaput James Allison, a Ferrari technikai igazgatója, valamint mérnöki gárdája fedezte fel, Marchionne szerint pedig az évközi fejlesztések nagy lökést adhatnak majd a patinás olasz istállónak.

„A Ferrari 1000 embert foglalkoztat, aki mindannyian nyerni akarnak” – idézte a Scuderia elnökét a Gazzetta dello Sport.

„Már most sikerült egy jó eredményt elérnünk azzal, hogy fejleszthetünk a motorokon – ezt komoly teljesítménynek értékelem.”

Marchionne mindazonáltal hangsúlyozta, ő idén a háttérből figyeli majd a Ferrari F1-es csapatának munkáját, annak szereplésért Maurizio Arrivabene felel majd.

„Szeretném azt mondani a Tifosinak, hogy ott leszek néhány futamon, de elvégre kineveztünk egy csapatfőnököt, ő foglalkozik közvetlenül a csapat menedzselésével. Sajnos visszaestünk, én viszont nem szeretnék vitába bonyolódni azokkal, akik erre törekednek, ehelyett inkább leszegett fejjel dolgozunk, hogy visszatérjünk a győztesek útjára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!