„Marchionne irigy a Ferrari korábbi sikereire” - F1VILÁG.HU

„Marchionne irigy a Ferrari korábbi sikereire”

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo azt mondja, „szomorú” amiatt, hogy a maranellóiak jelenlegi első embere, Sergio Marchionne „nagyon irigy” a patinás olasz istálló korábbi Forma-1-es sikereire.

Di Montezemolo 23 éven át volt a Ferrari elnöke – 2014 végén távozott, miután egyre többször került összetűzésbe Marchionnéval, aki már akkor is az anyavállalat Fiat/Chrysler vezetője volt.

Marchionne a Ferrari elnöki pozícióját is átvette di Montezemolo távozása után, pár héttel azelőtt, hogy bejelentették, Sebastian Vettel náluk folytatja pályafutását.

Hiába érkezett azonban a négyszeres világbajnok, a Ferrarinak egyelőre nem sikerült újra felérnie a csúcsra. A csapat utoljára Kimi Räikkönen révén szerzett vb-címet 2007-ben, illetve 2008-ban elhódította a konstruktőri elsőséget.

A Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo az új Schumacher-kiállítás megnyitóján beszélt újságíróknak.

„Szomorúan látom, hogy Marchionne nagyon irigy a múltra” – mondta az olasz.

„Ez rossz, mert az, ha irigy vagy a múltra, azt jelenti, hogy valami gond van a fejedben. Én büszke vagyok arra, amit elértünk Michaellel [Schumacher], Rosszal [Brawn], [Jean] Todttal. Örölük annak, amit elértünk.”

„A Ferrari természetesen még mindig itt van, és remélem, hogy hamarosan ismét nyerni tud, mert a Ferrarinak győznie kell, és a Forma-1 számára is nagyon fontos a Ferrari. Továbbra is kapcsolatban állok néhány emberükkel, de 24 év után – azok után, hogy győztem Nikivel [Lauda], Michaellel és Kimivel, és 19 vb-címet nyertünk – elég volt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!