Massa: A Ferrarinak javítania kell a megbízhatóságán - F1VILÁG.HU

Massa: A Ferrarinak javítania kell a megbízhatóságán

HIRDETÉS

Felipe Massa szerint egyenletes teljesítményre, és nem utolsó sorban kimagasló megbízhatóságra lesz szüksége ahhoz, hogy továbbra is harcban maradjon a bajnoki címért folytatott küzdelemben az idei év hátralévő részében.

Felipe Massa szerint egyenletes teljesítményre, és nem utolsó sorban kimagasló megbízhatóságra lesz szüksége ahhoz, hogy továbbra is harcban maradjon a bajnoki címért folytatott küzdelemben az idei év hátralévő részében.

A Ferrari brazil versenyzője a hétvégén megrendezett Török Nagydíjon aratott győzelmével 15 pontra megközelítette a bajnokság élén álló Lewis Hamiltont, így öt futammal a szezon vége előtt továbbra is esélyes a végső győzelemre.

Massa azonban úgy gondolja, idei három győzelme semmit nem ér, ha nem tud folyamatos nyomást gyakorolni az előtte álló McLaren duóra.

“Jelenleg a bajnokság első négy helyén álló versenyző kivétel nélkül három versenyt nyert, és elképzelhető, hogy nekem lesz a legtöbb győzelmem a szezon végére, de mégsem én szerzem meg a bajnoki címet, jóllehet ez a másik három pilótára is igaz” – mondta Massa hivatalos weboldalán.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy a győzelmek önmagukban semmit nem érnek, folyamatosan egyenletes teljesítményre van szükségünk, ami valljuk be, nem mindig volt meg az idei évben” – folytatta Massa, aki szerint a Török Nagydíjon aratott győzelmével visszavágott Raikkönennek, aki némi szerencsével túlszárnyalta őt az elmúlt versenyeken.

“Mikor nyersz, komoly löketet kapsz. Mikor a tavalyi évben megnyertem a Török Nagydíjat, mentálisan rengeteget fejlődtem. Továbbra is fejlődnünk kell, keményen kell hajtanunk, és a hétvégi győzelmem még nagyobb erőt adott számomra az utolsó öt versenyre. A következő futam előtt mindössze csak egy napot tesztelek majd Monzában, ahol a rá következő héten megrendezik a Ferrari hazai versenyét az Olasz Nagydíjat. Ez nagyon fontos momentum lesz a bajnokság szempontjából.”

Massa továbbá azt is elmondta, zsinórben második török győzelme azt bizonyítja, hogy a technikás pályákon is megállja a helyét, és valóban megérkezett a legjobbak közé.

“Több szempontból is különleges volt számomra a Török Nagydíj, hiszen zsinórban második győzelmem arattam Isztambulban. Fontos, hogy ezen a pályán ilyen komoly sikereket értem el az elmúlt két évben, hiszen a török ringet mindenki elismeri. Spához és Szuzukához tudnám hasonlítani, melyek mind nagyon technikás pályák” – tette hozzá a brazil.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!