Massa a kerékvető módosítását kéri bukása után

Felipe Massa úgy gondolja, hogy az Indiai Nagydíj szervezőinek mielőbb módosítani kellene a kilences kanyarban található dupla kerékvetőt, miután összetörte autóját a szombati időmérőn.


Felipe Massa úgy gondolja, hogy az Indiai Nagydíj szervezőinek mielőbb módosítani kellene a kilences kanyarban található dupla kerékvetőt, miután összetörte autóját a szombati időmérőn.

A Ferrari brazil versenyzője utolsó mért körét teljesítette, mikor nagysebességgel megérkezett a kilences kanyarba, ahol a kelleténél egy kicsit jobban rádobta autóját a kerékvetőre, ami eltörte jobb első felfüggesztését, majd a következő kanyarban a gumifalba csapódott.

„Ez egy nagyon gyors kanyar, ahol alacsony kerékvető van, aztán jön egy magasabb” – mondta Massa.

„Mikor ilyen nagy a sebesség, mint ezen a részen, komoly az autó leszorítóereje, nagy erővel szorítja a talajhoz, és ha megütsz valamit, akkor az tönkreteheti a felfüggesztést, ahogy az történt is.”

Massa arra is figyelmeztetett, hogy ilyen eset bárkivel előfordulhat a holnapi versenyen, hiszen a vezetői hiba nem volt olyan nagy.

„Nem vettem olyan keményen a kerékvetőt, persze egy picit rátettem, és a felfüggesztésem nem élte túl” – folytatta. „Szóval ez probléma lehet a versenyen is. Véleményem szerint egy ilyen gyors kanyarban igazi kerékvetőre van szükség, egy kicsit magasabbra. Ezen változtatni kell a jövőben.”

„Persze senki nem várhatja el, hogy ezt holnapra megtegyék, de a jövőre nézve mindenképpen beszélni kell róla, mert jövőre már azt szeretném, ha ilyen probléma nem fordulhatna elő.”

Massa végül a hatodik helyen végzett az időmérőn, miután utolsó mért körét a baleset miatt nem tudta befejezni. A brazil pilóta biztos abban, hogy jobb pozícióban is végezhetett volna, de bízik a jobb folytatásban – jóllehet balesete miatt elpocsékolt egy szett lágy abroncsot.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!