Massa a legjobb lett a legjobbak mögött

Felemás eredményeket ért el az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a Williams csapata, Felipe Massa ugyanis pontot szerzett, Lance Stroll viszont műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.


Felemás eredményeket ért el az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a Williams csapata, Felipe Massa ugyanis pontot szerzett, Lance Stroll viszont műszaki hiba miatt kiállni kényszerült.

Massa az igazán jónak mondható 6. pozícióban futott be, és elmondása szerint a verseny kulcsa az volt számára, hogy a rajtnál maga mögé utasítsa a Haas versenyzőjét, Romain Grosjeant.

„Kétségkívül jó versenyünk volt” – mondta a brazil versenyző.

„Tudtam, hogy a legfontosabb az, hogy megelőzzem Grosjeant a rajtnál, mert úgy tűnt, leginkább vele fogok majd harcolni, az elöl lévőket, a Red Bullt, a Ferrarit és a Mercedest nagyon nehéz legyőzni.”

„Jól sikerült a rajtom, így meg tudtam előzni őt, így a verseny végéig tiszta versenyt futottam. Az eredmény pedig nagyszerű. Nagyon elégedett vagyok az egész versennyel. Minden remekül működött – a gumikezelés, a következetesség, a csapatmunka, a kerékcsere.”

„Sikerült megfelelő módon legyőzni a mögöttünk lévő csapatokat, és erre építkezhetünk majd a bajnokság további részét illetően.”

Lance Stroll fékhiba miatt esett ki Melbourne-ben, ennek ellenére úgy érzi, elégedett lehet, hiszen rengeteg mindent tanult első Forma-1-es versenyhétvégéjén.

„Tisztességes versenyt futottunk, a tempónk is jó volt. Jól sikerült a rajtom, ami elég necces volt, noha úgy terveztem, hogy nem vállalok nagy kockázatot” – mondta a kanadai.

„Néhányan elég korán fékeztek előttem, és sikerült néhány helyet nyernem, de aztán elfékeztem a gumimat, így korábban ki kellett állnom. Változtattunk a taktikán, átálltunk két kiállásra.”

„És aztán meglepően jó versenyünk lett. Ez volt az első futamom, az első versenyhétvégém, úgyhogy bőven vannak pozitívumok. Végül – azt hiszem – a féktárcsa hibája miatt estem ki. Ráléptem a fékre, ami beesett, és még szerencse, hogy egy olyan helyen történt, ahol volt bukótér.”

„A szombati incidens sajnos sok pozícóba került az időmérőn, de ma jól éreztem magam, és nagyon hálás vagyok a csapatnak.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!