Massa: A Mercedes egyre komolyabb veszélyt jelent - F1VILÁG.HU

Massa: A Mercedes egyre komolyabb veszélyt jelent

HIRDETÉS

Bár elégedett csapata fejlődésével, Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrarinak igenis oda kell figyelnie az egyre jobb formában lévő Mercedes GP-re, hiszen a német csapat komoly fenyegetést jelenthet számukra a jövőben.


Bár elégedett csapata fejlődésével, Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrarinak igenis oda kell figyelnie az egyre jobb formában lévő Mercedes GP-re, hiszen a német csapat komoly fenyegetést jelenthet számukra a jövőben.

A Ferrari a héten megerősítette, hogy a szélcsatornájuk húzta csőbe őket, ám megoldották kezdeti problémáikat, így a jövőben egy erősebb csapatként szállhatnak majd harcba, legalábbis ezt várják új fejlesztéseiktől, amik a következő futamokon debütálnak.

Massa azonban figyelmeztetett, hogy nem csak a McLarenre és a Red Bull Racingre, hanem a Mercedesre is komolyan oda kell figyelniük, hiszen a brackley-i bázisú alakulat rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben.

„Egyértelmű, hogy az új elemek jól működnek a Ferrarin, ez teljesen világos” – kezdte Massa. „Minden, ami újonnan felkerült az autóra, javulást hozott a teljesítményünkben, és úgy érzem, egy kicsit sikerült közelebb kerülnünk a McLarenhez és a Red Bullhoz, a korábbi pályákon látottakhoz képest.”

„Azonban az is igaz, hogy a Mercedes is egy olyan csapat, amely komoly előrelépést ért el az elmúlt időben. Nagyon versenyképesek voltak pénteken. Talán jobban ismerik már az autót, és rájöttek arra, hogy miként hozzák ki belőle a rejtett tartalékokat. Nagyon nagyot léptek előre, ez nem vitás.”

„Várnunk kell az időmérőig, mikor mindenki azonos üzemanyaggal köröz, de a Mercedes nagyon versenyképesnek tűnik. Ez pedig azt jelenti, hogy egy újabb csapat került képbe, amelyre oda kell figyelnünk, mikor kialakítjuk a stratégiánkat a versenyre.”

Ami pedig a Ferrari jövőbeli esélyeit illeti, Massa a következőkkel folytatta: „Egyértelmű, hogy sikerült megfelelő irányba fejlesztenünk az autót. Persze még nem vagyunk az élen, hátrányban vagyunk a McLarenhez és a Red Bull Racinghez képest, ráadásul még ott a Mercedes is, amely szintén komoly előrelépést ért el.”

„Azonban ez az irány az, amit követnünk kell. Tovább kell fejlődnünk, és bízom abban, hogy ezzel nem lesz gondunk, további fejlődésnek lehetünk szemtanúi, versenyről versenyre, és bízom abban is, hogy hamarosan olyan pozícióba kerülhetünk, hogy harcba szállhatunk a győzelemért.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!