Massa állt az élre Spa-Francorchamps-ban - F1VILÁG.HU

Massa állt az élre Spa-Francorchamps-ban

HIRDETÉS

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa vette át a vezetést a tesztek második napján Belgiumban, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a soron következő versenyekre. Massa mögött Alonso és Kovalainen végzett.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa vette át a vezetést a tesztek második napján Belgiumban, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a soron következő versenyekre. Massa mögött Alonso és Kovalainen végzett.

Az éjszakai esőzéseket követően nyirkos, vizes pálya fogadta a versenyzőket ma reggel Belgiumban. A délelőtti tréningen ugyan már kezdett felszáradni az aszfalt, az ebédszünetben leömlő eső miatt a csapatoknak ismét meg kellett változtatniuk előre tervezett programjukat.

Massa végül 54 megtett körét követően 1:46.698-as idejével az élre állt, és a vezető pozíciót már nem engedte ki a kezéből. A Ferrari brazilja száradó pályán futotta meg legjobb idejét. Összesen két alkalommal került elő a piros zászló a nap folyamán. Ebből az egyik alkalommal Massa miatt, akinek autója délután három óra magasságában megállt a pályán. A Ferrarinak azonban nem volt semmi baja, a csapat az F2007-es fogyasztását vizsgálta, hogy megnézze, meddig bírja.

Massa mögött több mint három tizeddel lemaradva a McLaren világbajnoka, Fernando Alonso végzett, aki csapattársától, Lewis Hamiltontól vette át a volánt, hogy tovább folytassa a wokingi gárda felkészülési programját a soron következő futamokra. Alonso mögött a harmadik helyet a Renault finn versenyzője, Heikki Kovalainen szerezte meg.

A negyedik pozícióban befutó Ralf Schumacher már majd’ két teljes másodpercet kapott Massától. A Toyota német versenyzője mindössze csak 29 kört teljesített a belga ringen, ahol a kölni bázisú csapat újításait tesztelte. Őt Adrian Sutil követte a Spykerrel.

A Champ Car háromszoros világbajnoka, Sebastien Bourdais a mai nap megkezdte kétnaposra tervezett tesztprogramját a Toro Rosso színeiben. A Red Bull fiókcsapata ettől a teszttől tette függővé azt, hogy szerződteti-e a francia versenyzőt a 2008-as idényre. Bourdais – aki miatt szintén meg kellett állítani egy alkalommal a tréninget, mikor megállt autója a pályán – 53 kör megtételét követően a nyolcadik lett.

Robert Kubica a lista végén zárta a napot. A BMW Sauber lengyel versenyzője szinte az egész délelőtti edzést – mikor már száraz volt a pálya – a boxban töltötte, egy váltóprobléma miatt.

Teszteredmények
Spa-Francorchamps, második nap:

Poz. Pilóta Csapat Idő Kör
1. Massa Ferrari (B) 1:46.698 54
2. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:47.012 68
3. Kovalainen Renault (B) 1:47.754 44
4. R.Schumacher Toyota (B) 1:48.534 29
5. Sutil Spyker-Ferrari (B) 1:48.873 49
6. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:48.915 40
7. Button Honda (B) 1:49.526 50
8. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 1:49.732 53
9. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:50.295 52
10. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:52.438 54
11. Kubica BMW-Sauber (B) 1:55.155 29

Az eredmények nem hivatalosak

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!