Massa: Alonso óriási tehetség, de nem ő az egyetlen - F1VILÁG.HU

Massa: Alonso óriási tehetség, de nem ő az egyetlen

HIRDETÉS

Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője nem úgy tekint kétszeres világbajnok csapattársára, Fernando Alonsóra, mint mindenkori legnagyobb csapaton belüli ellenfelére – ezt maga a 29 éves versenyző árulta el az Autosport magazinnak adott interjújában.


Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője nem úgy tekint kétszeres világbajnok csapattársára, Fernando Alonsóra, mint mindenkori legnagyobb csapaton belüli ellenfelére – ezt maga a 29 éves versenyző árulta el az Autosport magazinnak adott interjújában.

Massa elmondta, természetesen tisztában van azzal, hogy a spanyol versenyző rendkívüli tehetséggel van megáldva, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a múltban is olyan versenyzők ellen kellett bizonyítania, mint Michael Schumacher vagy Kimi Räikkönen.

„Fernando nagyon erős, ez nyilvánvaló. Nagyon erős és óriási tehetség, viszont nem gondolom, hogy sokban különbözik azoktól a versenyzőktől, akik mellett versenyeztem korábban” – mondta Massa, majd hozzátette, az évek során rendkívül családias légkör alakult ki a Ferrarinál, így otthon érzi magát a maranellói gárdánál.

„Michael is nagyon közel állt a csapathoz. Kiminek volt egy saját stílusa, ami pedig engem illet, én is mindig közel álltam a Ferrarihoz.”

A brazil versenyző elmondása szerint a legtöbb problémát az elmúlt szezonban a Bridgestone abroncsai okozták, a Pirelli érkezésével azonban komoly változások következhetnek be idén. Massa reméli, a kezére játszanak majd az új beszállító termékei 2011-ben.

„Úgy gondolom, ezúttal más lesz a szezonkezdet. Korábban vezettem Michelin gumikkal is, és azt kell mondjam, teljesen másképp kellett kezelni őket, mint a Bridgestone abroncsait.”

„Azt hiszem, elég nagy lesz a váltás a két gumimárka között ezúttal is. Viszont a nulláról kell kezdenünk a gumikkal való ismerkedést.”

„Nem lesz dupla diffúzor, szóval sokat veszítünk majd a leszorítóerőből. Tehát keményen kell dolgoznunk azon, hogy más területen visszanyerjük ezt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!