Massa az új első szárnyat siratja - F1VILÁG.HU

Massa az új első szárnyat siratja

HIRDETÉS

Felipe Massa csalódottan zárta az időmérő edzést Abu Dhabiban, miután csak a hatodik helyet tudta megszerezni csapattársa, Fernando Alonso mögött. A brazil versenyző szerint hátrányt okozott számára az időmérőn, hogy a Ferrari régi első légterelőjét kellett használnia – miután az új fejlesztéssel ismét problémák akadtak.


Felipe Massa csalódottan zárta az időmérő edzést Abu Dhabiban, miután csak a hatodik helyet tudta megszerezni csapattársa, Fernando Alonso mögött. A brazil versenyző szerint hátrányt okozott számára az időmérőn, hogy a Ferrari régi első légterelőjét kellett használnia – miután az új fejlesztéssel ismét problémák akadtak.

Massa elmondta, az időmérő során végig küszködött az autóval, ezért úgy gondolja, képtelen lett volna a hatodik helynél jobb eredményt elérni a Ferrarival.

„Őszintén szólva többet vártam volna ettől az időmérőtől. Többet kellett szenvednem azért, hogy kihozzam a legtöbbet a gumikból és a gyorskörömből, mint amire számítottam. Talán megérte volna, ha hosszabb etapokat futunk két próbálkozással.”

„Az biztos, hogy mivel a régi első szárnyamat használom, egy kis időt vesztek a teljesítményből. Indiában, amikor összehasonlítottuk a két elemet, nekem úgy tűnt, az új fejlődést jelenthet, több tapadást adott és nagyobb stabilitást is a fékezés során. Ezt figyelembe véve nem gondolom, hogy nem tudtam volna bekerülni az első két sorba.”

A világbajnokságban jelenleg hatodik helyet elfoglaló versenyző úgy nyilatkozott, ahogyan idén azt már jó néhány alkalommal tapasztalhattuk, egyáltalán nem biztos, hogy a két DRS zóna nagy előnyt jelent majd az előzés során.

„Ahogyan arra számítani lehetett, ma a Red Bull és a McLaren megmutatta, hogy fölényben vannak velünk szemben. Végül azokat a pozíciókat szereztük meg, amelyeken, amik várhatóak voltak így a szezon végén. Majd holnap meglátjuk, mit tehetünk. A DRS biztosan segíteni fog számunkra, de ezt már láthattuk egy másik alkalommal, hogy az állítható hátsó szárny sem mindig jelent megoldást.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!