Massa bízik a Ferrari versenystratégiájában - F1VILÁG.HU

Massa bízik a Ferrari versenystratégiájában

HIRDETÉS

Felipe Massa szerint a Ferrari versenystratégiája lehetővé teszi számukra, hogy megverjék a McLarent a holnapi versenyen Kanadában, miután az időmérő edzésen egyszerűen nem tudták felvenni a versenyt legnagyobb riválisukkal.

Felipe Massa szerint a Ferrari versenystratégiája lehetővé teszi számukra, hogy megverjék a McLarent a holnapi versenyen Kanadában, miután az időmérő edzésen egyszerűen nem tudták felvenni a versenyt legnagyobb riválisukkal.

Lewis Hamilton és Fernando Alonso indulhat az élről a holnapi versenyen, míg Massa csak az ötödik pozícióból várhatja a rajtot, csapattársa, Kimi Raikkönen mögül. A Ferrari brazil versenyzője azonban úgy gondolja, hogy bár nem lesz egyszerű felvenni a harcot a McLarennel, mégis úgy érzi, esélyük lehet a győzelemre.

“Nyilvánvaló, hogy nem ez volt eddigi legjobb időmérő edzésünk” – mondta Massa. “Bízunk benne, hogy a beállítások módosításával meg tudjuk fordítani a sorrendet, és jobb eredményt éretünk majd el a versenyen, ugyanis a mai nap egyszerűen gyorsabb volt nálunk a McLaren. Majd meglátjuk, milyen a stratégiájuk, és mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy előttük végezzünk a versenyen.”

“Természetesen a lehető legtöbb ponttal szeretnénk távozni Kanadából. Bizonyára nem lesz egyszerű, mert nem erre számítottunk az időmérő edzésen, de talán nekünk más a stratégiánk, és az autónk is inkább a versenyre volt beállítva. Bízom benne, hogy jó lesz a stratégiánk holnap, de egy biztos, a mai nap gyorsabb volt nálunk a McLaren.”

“A negyedik, és az ötödik helyről rajtolhatunk, aminek természetesen nem örülünk” – magyarázta. “Azonban majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Mi mindent megteszünk majd azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, és megfordítsuk a sorrendet. A megbízhatósággal nem volt problémánk, csak egyszerűen lassabbak volt a McLarennél, ez volt az egyedüli probléma. Bízom benne, hogy ez holnap meg fog változni.”

“Mindig agresszívnak kell lennünk, mindig keményen kell támadnunk, különösen mikor a McLarenek vannak az élen, és majd meglátjuk, miként alakul a holnapi verseny.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Massa bízik a Ferrari versenystratégiájában
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!