Massa biztos az új Ferrari sikerében

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, a következő években is komoly esélyei lesznek arra, hogy harcba szálljon a világbajnoki trófeáért a Forma-1-ben, noha az elmúlt szezonban meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő.


A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, a következő években is komoly esélyei lesznek arra, hogy harcba szálljon a világbajnoki trófeáért a Forma-1-ben, noha az elmúlt szezonban meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő.

A 29 éves versenyző a csapat új autójának maranellói bemutatóján elmondta, nagyon motivált és biztos abban, hogy képes lesz majd az élmezőnyben csatázni.

„Egyáltalán nem vagyok még öreg – van még jó pár évem a Forma-1-ben” – mondta a 2008-as év ezüstérmese pénteken.

„Nagyon motivált és izgatott vagyok, folyamatosan figyelemmel kísértem az autó fejlődését és alig várom már a következő szezont.”

Massa hozzátette, a szabályváltozások miatt számos dolgot kell gyorsan megértenie a csapatnak, azonban meg van győződve arról, hogy az F150-es versenygép már az első futamtól kezdve eredményesen fog szerepelni.

„Nagyon sok mindent kell megtanulnunk és olyan gyorsan kell megértenünk dolgokat, amilyen gyorsan csak lehet, ha figyelembe vesszük az új szabályokat. Nagy örömmel kezdem majd el az új autó tesztelését, ami reményeim szerint olyan gyorsan fejlődik majd, amilyen gyorsan csak lehet.”

„Úgy tűnhet, hogy sok idő eltelt a tavalyi év vége óta, az idő azonban gyorsan szalad, az autón dolgozni pedig nem egyszerű. Viszont úgy gondolom, hogy a mi versenygépünk az első futamtól kezdve versenyképes lesz.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!