Megosztás:

Massa boldog, hogy bízik benne a Ferrari

A Ferrari nem változtat felállásán 2012 végéig.
A Ferrari nem változtat felállásán 2012 végéig. © Ferrari SpA.

Felipe Massa boldogan nyilatkozott, miután a héten hivatalossá vált, hogy további két évig még biztosan jelenlegi csapatát erősíti majd, ugyanis a Ferrari egészen a 2012-es szezon végéig meghosszabbította eredetileg idén lejáró szerződését.

„Fantasztikus, hogy hosszabbíthattam a Ferrarival” – mondta a brazil pilóta a riportereknek a hétvégi futamnak helyet adó Montrealban.

„Ez is azt mutatja, hogy a csapat összes tagja bízik benned, és ez egy kiváló visszajelzés nekem, sőt még jobban arra ösztönöz, hogy továbbra is nagyon keményen hajtsak, mert csak így érhetjük el a legjobbat a csapattal.”

„Ez minden, amit akarok, és amit a csapat akar, szóval nagyon boldog vagyok, hogy további két évig a Ferrari versenyzője maradhatok. Mindig is arról álmodtam, hogy a Ferrarinak versenyezhessek. Az idei már az ötódik bajnokságom a csapattal, és még további kettő vár rám.”

Az olasz alakulat az elmúlt versenyen borzalmasan gyengén teljesített Törökországban, ahol Massa korábban többször is győzedelmeskedni tudott.

A brazil sajnálja, hogy ezúttal nem tudtak labdába rúgni ellenfeleikkel, de bízik abban, hogy a hétvégén jobbak lesznek.

„Bízom abban, hogy visszatérünk az élmezőnybe. Természetesen mindig az a célunk, hogy a legjobbak legyünk. Az elmúlt versenyen egy nagyon erős McLarent és Red Bullt láthattunk, és abban is biztos vagyok, hogy ezen a futamon is kiválóan fognak teljesíteni” – mondta.

„Továbbá az elmúlt versenyen a Mercedes és a Renault is megelőzött minket, így nagyon keményen küzdünk, hogy az élen legyünk, és a legjobbakkal harcolhassunk ezen a megmérettetésen."

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
Yazzo képe

Elhamarkodott döntés volt! :)) Már védeni sem tudja Alonsot olyan messze van tőle...:) Szánalmas az erőlködése...

ggy67 képe

@GentlManus: Pöcs!!!

Massa10 képe

Én is örülök neki.

GentlManus képe

de vajon meddig??