Massa büszke magára, de tart a McLarentől - F1VILÁG.HU

Massa büszke magára, de tart a McLarentől

HIRDETÉS

Felipe Massa büszkén nyilatkozott a Török Nagydíj időmérő edzését követően, ahol tavalyi sikere után ismét az élről várhatja a vasárnapi futam rajtját. A brazil pilóta azonban tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű megverni a McLarent.

Felipe Massa büszkén nyilatkozott a Török Nagydíj időmérő edzését követően, ahol tavalyi sikere után ismét az élről várhatja a vasárnapi futam rajtját. A brazil pilóta azonban tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű megverni a McLarent.

A Ferrari versenyzője, aki a tavalyi évben Törökországban szerezte meg pályafutása első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, az utolsó pillanatokban múlta felül a bajnokság élén álló Lewis Hamiltont, és happolta el előle a pole pozíciót.

Massa elégedett volt mai teljesítményével, de tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz lesz a Ferrari számára a holnapi megmérettetés.

“Nagyon szoros volt a küzdelem, mindegyik etapban kemény csatát vívtunk egymással az első négy helyen” – mondta Massa az időmérő után. “Az utolsó gyorsköröm kifogástalan volt, amire nagyon büszke vagyok a Magyarországon történtek után. Örülök, hogy az élről rajtolhatok, mert a holnapi verseny nagyon kemény lesz, és így talán könnyebb lesz meglépni.”

“A nyolcas kanyar fantasztikus, jól vettem az időmérő alatt. Szeretem ezt a kanyart, élvezetes, de ahhoz, hogy jó sebességgel átmenjen rajta az ember, kifogástalan egyensúlyú autóval kell rendelkeznie. Véleményem szerint az egész pálya kiváló, technikás, de nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt a karakterisztikája miatt.”

Massa, aki hat futammal a szezon vége előtt 21 ponttal van lemaradva a listavezető Hamilton mögött, úgy gondolja, a McLaren is versenyképes lesz Törökországban.

“Az edzéseken is megmutattuk, jó lesz az autónk a versenyen” – mondta. “Azonban ellenfeleink is versenyképesek lesznek, éppen ezért nem lesz egyszerű számunkra a verseny.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!