Massa: Egyelőre nem volt tiszta köröm - F1VILÁG.HU

Massa: Egyelőre nem volt tiszta köröm

HIRDETÉS

Felipe Massa számára nem kezdődik egyszerűen a hazai nagydíja, a Williams versenyzője a többiekhez hasonlóan sokat küszködött az abroncsokkal.


Felipe Massa számára nem kezdődik egyszerűen a hazai nagydíja, a Williams versenyzője a többiekhez hasonlóan sokat küszködött az abroncsokkal.

Massa izgatottan várta a Brazil Nagydíjat, ahol lelkes hazai közönsége előtt bizonyíthat, azonban egyelőre nem elégedett az autója teljesítményével – ebben leginkább az játszott közre, hogy a gumikat nehéz volt megfelelő működésre bírni a körülmények miatt.

„Nagyon nehéz nap volt, az autó instabil volt, és küszködtem azzal, hogy elérjem a megfelelő tapadást a hátsó kerekeknél.”

„Azt hiszem, nem volt olyan tiszta köröm, ahol az autó hátsó felét ne vesztettem volna el.”

A brazil bízik benne, hogy szombatra sikerül előrelépéseket tenniük, így a kvalifikáción már elégedett lehet az elért eredményét követően.

„A pálya karakterisztikája miatt alacsony a tapadás, de magas a gumikopás, szóval sokat csúszkáltam. Sokat kell dolgoznunk, hogy az autót vezethetőbbé és versenyképesebbé tegyük az időmérőre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!