Massa: Eltaktikáztuk magunkat Bahreinben - F1VILÁG.HU

Massa: Eltaktikáztuk magunkat Bahreinben

HIRDETÉS

Felipe Massa szerint csapata, a Williams egész egyszerűen elrontotta a taktikát a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.


Felipe Massa szerint csapata, a Williams egész egyszerűen elrontotta a taktikát a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.

Pedig a brazil számára jól indult a futam, rögtön a rajt után ugyanis az élen álló Nico Rosberg mögé került.

Massa tempója igencsak jó volt a szuperlágy gumikon, amikor azonban a közepes keverékre váltott, a sokat veszített a sebességből – csapata ugyanis arra hajtott, hogy két kiállással teljesíteni tudja a távot.

„Nagyon jól rajtoltam, de nem úgy végződött a dolog, ahogy kezdtünk” – mondta Massa csalódottan az Autosportnak.

„Az 1-es kanyar után nagyon örültem, hiszen a hetedikről a második helyre jöttem fel. Szóval kiábrándító, hogy nyolcadikként értem célba.”

„Kétségkívül nem jól taktikáztunk a többiekhez képest. Egy kétkiállásos stratégiával próbálkoztunk, de a tempónk túl lassú volt.”

„Nem hiszem, hogy dobogóra állhattunk volna, de a negyedik helyért harcba szállhattunk volna [Daniel] Ricciardóval.”

„Egyszerűen rossz stratégiát választottunk. Az autó tempója nem volt jó a közepes gumikon –nem tehettünk semmit.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!