Megosztás:

Massa: Ezúttal tényleg visszavonulok!

Massának még 2 versenye lesz a Forma-1-ben.
Massának még 2 versenye lesz a Forma-1-ben. © Williams F1 Team

Utolsó brazíliai versenyére készül a Williams rutinos versenyzője, Felipe Massa.

A brazil pilóta tavaly már érzelmes búcsút vett hazai közönségétől, később azonban úgy alakult, hogy idén mégis rajthoz állt a Forma-1-ben, Valtteri Bottas ugyanis a Mercedes csapatához szerződött.

Massa azonban a szezon végén biztosan elköszön a Forma-1-től – ezt alig egy hete jelentette be hivatalosan.

„Ezúttal komolyan beszélek! Ez a második búcsúm Brazíliában, de biztos, hogy utoljára ülök F1-es autóban Sao Paulóban” – mondta a rutinos versenyző csütörtökön, a Brazil Nagydíj helyszínén.

„Szeretném kiélvezni az utolsó itteni versenyemet, és remélem, hogy jó eredményt érhetek el.”

„Nincsenek különösebb fénypontjai az idei évnek, a szezon nem úgy indult, ahogy befejeztük a tavalyit. A szabályváltozások miatt viszont ezeket az autókat jóval élvezetesebb vezetni. Sajnos pár alkalommal elestem a pontszerzéstől a technika ördöge miatt. Viszont arra számítok, hogy itt versenyképesebbek leszünk.”

Massa F1-es pályafutása során abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher csapattársaként tanulhatott rengeteget, 2008-ban pedig drámai küzdelemben maradt alul a bajnoki címért folytatott küzdelemben Lewis Hamiltonnal szemben.

„Elmondhatom, hogy nagyon eredményes pályafutást tudhatok magam mögött. Gyerekként nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményeket érek el. A legszebb emlékem Brazíliából a 2006-os győzelmem. Egy álmom vált valóra. Ez volt pályafutásom leghihetetlenebb napja.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Renault versenyzője, Carlos Sainz elismerte, nem számított arra, hogy ennyire versenyképes...

Hozzászólások

( komment)