Felipe Massa magabiztosan várja a hétvégi Török Nagydíjat, ahol a tavalyi botlás után tovább folytatná győzelmi sorozatát, és negyedszer is felállna a dobogó legmagasabb fokára az Isztambul Parkban.
A Ferrari brazil versenyzője a török pályán szerezte meg első futamgyőzelmét a Forma-1-ben még 2006-ban, és az azt követő két évben is győzelmet aratott Isztambulban, így nem csoda, hogy idén is magabiztosan érkezik a helyszínre.
„Kiváló emlékeim vannak a pályáról” – mondta Massa, aki a tavalyi évben csak hatodikként ért célba, csapata gyengélkedése miatt.
„Ez egy olyan pálya, amin szeretek versenyezni, élvezet rajta vezetni, és öt futam alatt három alkalommal én állhattam fel a dobogó legmagasabb fokára, ami még nagyobb önbizalmat ad nekem a hétvégi verseny előtt.”
„Minden erőmmel azon leszek, hogy növeljem győzelmeim számát a török ringen. Nagyon bízom abban, hogy egy jó hétvégénk lesz, és hogy minden jól fog működni, mert ez egy kiváló pálya.”
Massa szerint a Ferrarinak mindene megvan ahhoz, hogy eredményes legyen Törökországban, ugyanis az elmúlt évek bizonyítják, hogy fekszik nekik a pálya, és abban is biztos, hogy sikerül megtalálniuk azokat a beállításokat, amik kihozzák a gumikból a maximumot.
„Hiszem, hogy egy jó autóval tudunk pályára gördülni” – folytatta. „Bízom abban, hogy minden rendben lesz, különösen a gumikkal. Ha minden tökéletesen működik, akkor azt gondolom, hogy egy versenyképes autónk lesz.”
„Mindent el fogok követni azért, hogy a legjobb tudásomat nyújtsam, és egy jó eredménnyel ünnepelhessük meg a Ferrari 800. nagydíját. Ez is mutatja, hogy a Ferrari mennyire fontos a sportágnak. Fantasztikus érzés ennek a történetnek a részese lenni.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(18 komment)@Massa28: Személyeskedősre vetted? nemá, vicc volt!!!!
Hajrá Massa!
Mindent bele Massa!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Baltasar prof: Téged sem látni, de még jó hiszen te hol is vagy Massához képest !?
@shumi2: Te pedig nehogy már Sumit koronázd királlyá mert nekem pl. nem ő a király!!!!!!!!!!!!!
@shumi2: Szálljál már le Massáról!!!Nem tudom te hogy versenyeznél egy ilyen baleset után Szégyeld magad!!!!!
@ricemaster: Schuminál mindig is rosszabb volt és rosszabb is marad,nehogy már királlyá is koronázzátok!Sajnos már a rajtnál is remeg a lába,és még nem is öreg.
@tifosi: A palánkos csávó eldobott még egy versenyt(kuplung), és így 3. a pont versenyben, Massa hol is van, nem látni a dobogóról.
Alonso, idei új csapatában, próbál annyi hibát létrehozni amennyit csak tud, hogy régi csapattársát maga előtt tudja, és így adja tudtára, tiszteletét, de sajnos, hiába a sok próbálkozás, nem jön neki össze!!! ;)
@tifosi: Szerbusz.:D:D:D:D
Kíváncsi leszek rá....
@amerika: Te butább vagy, mint gondoltam!
@GentlManus: Mondja ezt egy palánkosnak szurkoló. Nem kéne kiugrani a rajtnál és a palánkon totálkárosra törni a drága autót.
Azt kell mondjam hogy Massanak itt kell megvernie Alonsot mert ő itt valamit tud a pályával kapcsolatban,valamit érez a pályán belül a kanyarokban,jobban fordul egyes kanyarokba tudja mikor kell elkezdeni a kanyarvételt,szóval itt valamit tud és ezért mondom Alonso drukkerként hogy itt kell megmutatnia Massanak mert ha itt sem veri meg akkor tényleg megfőzte magát.
Szoval Massanak itt vernie kellene Alonsot de még ha megverné sem lenne semmi,mert Massa itt emberileg tud többet és ezért jó.Kiváncsi leszek.ha Alonso jobban teljesít akkor Massa 2.sz.pilota onnantol kezdve ez tuti sztem ez dönt.
Lassan rosszabb lesz mint Schumi. Schumi már egyre közelebb van Rosberghez, közelebb mint Massa Alonsóhoz. Alonsó a Renaulttal is elverné. De megnéztem volna egy Alonsó Kubica kettőst a Renaultnál. A Red Bull lenne az igazi ellenfelük csak! Go Alonsó Go Kubica!
Hát hát massa ehhez még egy kicsit gyorsulni kéne!! nem kellene mondjuk az időmérőkőn Alonsotól 6 tizedre lemaradni stb stb.....
Most talán lesz esélye legyőzni alonsot , de a redbullokat sztem nem .
Hát én úgy vagyok vele hogy adná az isten ha jól szerepelne de a tény az tény: Alonso mellett labdába se fog rúgni az tuti! Mind emellett remélem föltámad Massa és ütős párost fognak alkotni Alonsoval!
Hát az nagyon jot tenne számodra is és a csapat számára is meg a szurkolok számára ha itt Törökországba nyernél mindent bele FELIPE veled vagyunk!!!!
Hajrá Massa:)