Massa hálás mindazért, amit a Ferraritól kapott - F1VILÁG.HU

Massa hálás mindazért, amit a Ferraritól kapott

HIRDETÉS

A Williams istálló versenyzője, Felipe Massa elárulta, nagyon hálás korábbi csapatának, a Ferrarinak azért a támogatásért, amit 2009-es balesete után kapott a gárdától.


A Williams istálló versenyzője, Felipe Massa elárulta, nagyon hálás korábbi csapatának, a Ferrarinak azért a támogatásért, amit 2009-es balesete után kapott a gárdától.

A brazil versenyző a Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet, amikor egy rugó eltalálta a fejét. Massát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ám szerencsére sikerült átvészelnie a nehéz időszakot.

Ezt követően még négy szezont húzott le Maranellóban, helyét azonban jövőre Kimi Räikkönen veszi át, így Massa 2014-ben a Williams versenyzőjeként folytatja Forma-1-es pályafutását.

„Sok-sok éve együtt vágtunk bele ebbe, és szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek: a szerelőknek, a mérnököknek, mindenkinek, aki a pályán, illetve a színfalak mögött, Maranellóban dolgozik” – szólította meg a Ferrari munkatársait a 32 esztendős versenyző.

„Mindenkitől rengeteg támogatást kaptam, főleg a legnehezebb pillanatokban, és soha nem fogom elfelejteni azt, amit a Ferrari tett értem 2009-es balesetem után. Ezek azok a körülmények, amikor az ember megérti, mit is jelent az, ha igazán szeretik, a Ferrarinál lévő légkör, és az az egyedülálló érzés, hogy tagja lehetek ennek a családnak olyasvalami, ami nagyon fog hiányozni.”

Massa emellett köszönetet mondott Stefano Domenicali csapatfőnöknek is, aki a 2007-es idényt követően vette át a patinás olasz istálló irányítását.

„Úgy tekintek rád, mint egy nagytestvérre” – folytatta Massa.

„Köszönök mindent, amit értem tettél, hálás vagyok azokért a lehetőségekért, amiket tőled, illetve az elnök úrtól kaptam.”

A brazil természetesen nem feledkezett meg csapattársáról, Fernando Alonsóról sem, akivel a kezdeti súrlódások ellenére sikerült baráti kapcsolatot kialakítania.

Hirdetés

„Jövőre ismét találkozunk majd a versenypályán, ezúttal pedig megpróbállak nem elengedni” – mondta nevetve Massa.

Massa ferraris pályafutása során 11 futamgyőzelmet, 15 rajtelsőséget szerzett, összesen 139 F1-es futamon állt rajthoz. Ezzel ő a maranellói gárda legsikeresebb nem világbajnok versenyzője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!