Massa: Hihetetlen a Ferrari tempója - F1VILÁG.HU

Massa: Hihetetlen a Ferrari tempója

HIRDETÉS

Hihetetlennek nevezte a Ferrari pénteki tempóját a Williams istálló versenyzője, Felipe Massa.


Hihetetlennek nevezte a Ferrari pénteki tempóját a Williams istálló versenyzője, Felipe Massa.

A Scuderia korábbi versenyzője úgy véli, igenis számolni kell az olaszokkal, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ugyanis remekül mentek a pénteki szabadedzéseken.

„Láttam, hogy a Ferrari hihetetlen köridőket futott a hosszú etapokon, szóval oda kell figyelnünk rájuk” – mondta a brazil.

„Most viszont ki kell elemeznünk, hogyan is állunk a többiekhez képest. Azt hiszem, holnap már – főleg az időmérő után – pontosan tudni fogjuk, mi a helyzet.”

Massa hozzátette, a Mercedes más ligában versenyez, a Red Bull azonban a vártnál gyengébben teljesített.

„A Mercedes elérhetetlen. A Ferrari sokkal jobb, és mi is harcban vagyunk. A Red Bull talán nem mutatta meg azt, amit tavaly számos alkalommal, de a dolgok változhatnak szombatra.”

Ami pedig Massa mai programját illeti: a brazil nem lehet elégedett, a második szabadedzést ugyanis egy műszaki probléma miatt teljes egészében kénytelen volt kihagyni.

„Kiábrándító, hogy csak egy edzésen körözhettem ma: vízszivárgás miatt sajnos meg kellett javítani az erőforrást.”

„Minél többet köröz az ember, annál jobban megérti, melyik a legjobb irány, amely felé el kell indulni a beállítások tekintetében. De legalább az első edzésen sok kört tudtam menni, szóval összességében pozitívak az érzéseim az autóval kapcsolatban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!