Massa készen áll harcba szállni Hamiltonnal - F1VILÁG.HU

Massa készen áll harcba szállni Hamiltonnal

HIRDETÉS

Felipe Massa annak ellenére is optimistán látja bajnoki esélyeit, hogy a szingapúri futamon történtek után hét pontra nőtt lemaradása a listavezető, Lewis Hamiltonnal szemben, miközben már csak három futam van hátra az idei szezonban.


Felipe Massa annak ellenére is optimistán látja bajnoki esélyeit, hogy a szingapúri futamon történtek után hét pontra nőtt lemaradása a listavezető, Lewis Hamiltonnal szemben, miközben már csak három futam van hátra az idei szezonban.


A Ferrari brazil versenyzője borzalmasan szerencsétlen volt a sport történetének első éjszakai versenyén Szingapúrban, ahol csapata hibája miatt kellett lemondania a dobogós helyezésekről.

A bajnokság élén álló Hamilton ezzel olyan előnyre tett szert, hogy már egyetlen győzelmet sem kell aratnia ahhoz, hogy megszerezze a világbajnoki címet.

Mindezek ellenére Massa egyáltalán nincs elkeseredve, és elmondása szerint ugyanúgy készül a szezon hátralévő versenyeire, ahogy azt korábban is tette, mert úgy érzi, még minden esélye megvan a végső győzelemre.

“Ugyanazt próbálom tenni, mint eddig” – mondta Massa a riportereknek Fujiban. “Megpróbálok jól menni az időmérőn, megpróbálok jó első etapot teljesíteni, és aztán egy még jobb második, illetve harmadikat. Ez sajnos bizonyos okok miatt nem sikerült Szingapúrban, de ez is az élet része.”

“Hét pont a lemaradásunk, de még mindig van esélyünk, nyilván lehetne több is, de úgy érzem, továbbra is mindenünk megvan ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, és ez a legfontosabb.”

“Ha nyerünk, ha veszítünk, egy csapatként fogjuk azt tenni. Nem egy olyan ember vagyok, aki felelősöket keres egy esetleges vereség esetén. Egy csapat vagyunk, és ez a legfontosabb.”

“Erősek vagyunk, győzni tudunk, és néha történnek bizonyos dolgok – bár sajnálatos módon idén elég sok ilyen történt, ami miatt rengeteg értékes pontot veszítettünk. Azonban egy csapat vagyunk, és nagyon, de nagyon keményen dolgozunk, hogy ismét győzelmet arathassunk, illetve megnyerhessük a bajnokságot.”

Hirdetés

A Ferrari versenyzője azonban tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű harcba szállnia Hamiltonnal.

“Úgy gondolom, hogy egy nagyon erős versenyző” – mondta Massa Hamiltonról. “Egy roppant erős ember, és biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz lesz harcba szállni vele – ahogy azt már tapasztaltam az idei és a tavalyi évben néhány versenyen.”

“Viszont úgy vélem, mi is nagyon erősek vagyunk. Bizonyítottuk, hogy minden tekintetben versenyképesek vagyunk, és egy csapatként tudunk dolgozni, ami roppant fontos lesz az utolsó három versenyen.”

“Mindig nehéz úgy megérkezni, hogy azt mondjuk, győzelmeket aratunk az utolsó három versenyen. Soha nem tudhatod, mi fog történni, de nagy esélyünk van. Egy csapatként kell hinnünk ebben.”

“A lehető legjobb munkát kell végeznünk, legfőbb ellenfelünk előtt kell befutnunk, és minél több pontot kell szereznünk, aztán majd a szezon végén meglátjuk, ki volt a legszerencsésebb és ki volt a gyorsabb. De nem is ez számít, hanem az, hogy kinek van a legtöbb pontja. Így működnek a dolgok” – tette hozzá Massa.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!