Massa köszönetet mondott Barrichellónak

Felipe Massa köszönetet mondott Rubens Barrichellónak mindazért a rengeteg segítségért, és támogatásért, amit júliusi végi balesete óta kapott honfitársától, aki hétvégi futamgyőzelmét is neki ajánlotta Valenciában.

Felipe Massa köszönetet mondott Rubens Barrichellónak mindazért a rengeteg segítségért, és támogatásért, amit júliusi végi balesete óta kapott honfitársától, aki hétvégi futamgyőzelmét is neki ajánlotta Valenciában.

A Brawn brazil versenyzője öt év után ismét a dobogó legmagasabb fokán ünnepelhetett, miután győzelmet aratott Valenciában, ahol egy különleges sisakfestéssel versenyzett, mellyel jó barátjára emlékezett, és neki ajánlotta első helyezését.

Massa otthonában, a televízió képernyőjén követte figyelemmel a vasárnapi versenyt, ami után azonnal felhívta honfitársát, akinek gratulált és megköszönte a támogatást.

“Az első próbálkozásom alkalmával nem jártam sikerrel, mert éppen megbeszélése volt a csapattal, de később tudtam vele beszélni, és gratuláltam neki fantasztikus győzelméhez” – mondta a Ferrari versenyzője.

“Természetesen mindent megköszöntem, amit értem tett, illetve rólam mondott az egész hétvége során. Az igazat megvallva, nagyon elérzékenyültem, mikor megláttam a sisakját, mellyel rám emlékezett.”

Massa számára nagyon furcsa volt, hogy nem lehetett ott a helyszínen, és otthonról kellett figyelemmel kísérnie az eseményeket, melyre legutóbb 2003-ban volt példa, mikor még tesztpilótaként tevékenykedett a Ferrarinál.

“A televízió képernyőjén és a laptopomon követtem figyelemmel a versenyt, árgus szemekkel néztem az élő időeredményeket” – mondta. “Egész idő alatt szorítottam, és egy győzelmet vártam, mellyel fennmaradhat a brazil uralom Valenciában, ahol a tavalyi évben én nyertem.”

“Rubens fantasztikus munkát végzett. Figyeltem a köridőit, és biztos vagyok abban, hogy akkor is győzelmet aratott volna, ha Lewis Hamiltonnak nincs az a problémája a boxban. Lenyűgözően gyors volt a második etapban, és egyetlen hibát sem vétett.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!