Massa Kubica előtt az első edzésen Kanadában

Felipe Massa végzett az élen a Kanadai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol vizes, majd folyamatosan száradó pálya fogadta a versenyzőket. A Ferrari brazil pilótája mögött Robert Kubica végzett, akit Heikki Kovalainen követett a harmadik helyen.

Felipe Massa végzett az élen a Kanadai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol vizes, majd folyamatosan száradó pálya fogadta a versenyzőket. A Ferrari brazil pilótája mögött Robert Kubica végzett, akit Heikki Kovalainen követett a harmadik helyen.

Felipe Massa jól időzített, és az élen fejezte be a vizes pályán megkezdődő szabadedzést a montreali ringen.

A Ferrari brazil versenyzőjének 1:17.553-as ideje éppen elég volt ahhoz, hogy maga mögött tartsa riválisait, akik a másfélórás edzés utolsó perceiben kőkemény támadásba lendültek a már szinte teljesen felszáradt ringen.

Végül a BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica todott a legközelebb kerülni Massához, miután maga mögé utasította Heikki Kovalainent és Nick Heidfeldet, akik nem sokkal azelőtt vették át Kimi Raikkönentől a második, majd a harmadik helyet.

Azonban minden az időzítésen múlott a helyi idő szerint délelőtt megrendezett tréningen, amit az is szemléltet, hogy Jenson Button nyolc perccel a leintés előtt még a negyedik helyen tanyázott, ám végül visszacsúszott az utolsó pozícióba.

Az edzés vizes pályán vette kezdetét, így az első fél órában szinte mindenki a garázsban várakozott, miközben a Force Inida versenyzői folyamatosan köröztek az intermediate abroncsokon.

Az edzés felénél járva az ideális ív kezdett felszáradni, így egyre jobbak lettek a köridők. Ekkor a Toyota versenyzői, Jarno Trulli és Tiomo Glock uralták a mezőnyt. A kölni bázisú gárda duója egészen addig az élen maradt, míg a versenyzők fel nem tetették autóikra a száraz aszfaltra alkalmatos abroncsokat.

Először Kimi Raikkönen, majd Nico Rosberg ment 1:20-as idő alá a száraz gumikon. Ettől a pillanattól kezdve szinte percről percre változott a sorrend. Végül Raikkönen Hamilton előtt az ötödik pozícióban végzett.

Mark Webber sokáig a harmadik helyen tartózkodott, ám a végén visszacsúszott a hetedik pozícióba csapattársa, David Coulthard elé. Az első tíz sorát Kazuki Nakajima és a kétszeres világelső, Fernando Alonso zárta. Rosberg, aki kétszer is vezetett, a 11. lett.

Nem meglepő módon, többen is elhagyták a pályát, azonban mindenki elkerülte a gumi-, illetve a betonfalat.

Kanadai Nagydíj, első szabadedzés:

 1.  Massa         Ferrari             1:17.553           14
 2.  Kubica        BMW Sauber          1:17.809 + 0.256   12
 3.  Kovalainen    McLaren-Mercedes    1:18.133 + 0.580   10
 4.  Heidfeld      BMW Sauber          1:18.182 + 0.629   13
 5.  Raikkonen     Ferrari             1:18.292 + 0.739   12
 6.  Hamilton      McLaren-Mercedes    1:18.303 + 0.750    8
 7.  Webber        Red Bull-Renault    1:18.712 + 1.159   11
 8.  Coulthard     Red Bull-Renault    1:18.809 + 1.256   12
 9.  Nakajima      Williams-Toyota     1:18.971 + 1.418   24
10.  Alonso        Renault             1:19.005 + 1.452   13
11.  Rosberg       Williams-Toyota     1:19.093 + 1.540   20
12.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari  1:19.228 + 1.675   21
13.  Glock         Toyota              1:19.346 + 1.793   28
14.  Trulli        Toyota              1:19.568 + 2.015   31
15.  Fisichella    Force India-Ferrari 1:19.815 + 2.262   16
16.  Sutil         Force India-Ferrari 1:19.888 + 2.335   15
17.  Piquet        Renault             1:20.091 + 2.538   23
18.  Barrichello   Honda               1:20.173 + 2.620   17
19.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari  1:20.541 + 2.988   16
20.  Button        Honda               1:21.542 + 3.989   17

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!