Massa: Le akarjuk győzni a Red Bullt - F1VILÁG.HU

Massa: Le akarjuk győzni a Red Bullt

HIRDETÉS

Elismeri, nem volt jó idénye, így jövőre mindent megtesz azért, hogy meggyőzze csapatát a Ferrari versenyzője, Felipe Massa.


Elismeri, nem volt jó idénye, így jövőre mindent megtesz azért, hogy meggyőzze csapatát a Ferrari versenyzője, Felipe Massa.

A brazil sofőr 118 megszerzett ponttal a hatodik helyen zárta az idei bajnokságot, miközben csapattársa, Fernando Alonso 257 egységgel a negyedik pozícióban végzett.

Massa a The New York Timesnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, az egész csapat jobb eredményeket várt 2011-ben, ám nem csüggednek, mindent megtesznek azért, hogy jövőre legyőzzék legfőbb riválisaikat, a Red Bull Racinget és a McLaren Mercedest.

„Kétségtelen, hogy nem olyan eredményeket értünk el, mint amilyenekre számítottunk, és én sem úgy teljesítettem, ahogy vártam” – ismerte be a 30 éves versenyző. „Egész évben nagyon keményen nyomtam, és arra fogok összpontosítani, hogy jövőre nagyon jó idényem legyen.”

„Már hat éve vagyok a Ferrari versenyzője. Épp most hallottam, hogy nemrég lehagytam Gerhard Bergert a Ferrarinál futott versenyek számát tekintve, így most már Rubens Barrichello és Michael Schumacher mögött vagyok. De Rubens hat szezont húzott le a Ferrarinál, én pedig most fejeztem be a hatodik évemet, és hetedik idényembe lépek.”

„Ez fantasztikus. Minden versenyző arról álmodik, hogy a Ferrarinál versenyezzen, és azt hiszem, ha ezt sokáig megteheted, akkor szép pályafutásod van. Mindig többet akarunk, de ez így nagyon jó.”

Massa hozzátette, egyelőre még korai megmondani, hogy valóban kellőképp versenyképesek lesznek-e a következő szezon elején, ám minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy olyan autóval álljanak elő, mely képes felvenni a harcot a világbajnoki címért.

„Keményen dolgozunk a jövő évi autón, de még túl korai bármit is mondani. Nehéz nyilatkozni az első verseny előtt. Sokan szeretnek sok mindent mondani a szezonkezdetet megelőzően, és ezek többségéről kiderül, hogy nem helytálló vélemények. Szóval jobb nem mondani semmit és a munkára koncentrálni, ha pedig megérkezünk az első versenyre, elkezdhetünk beszélni.”

„Az idei szezont megelőző tesztek többségén például nagyon-nagyon jók voltunk, az első versenyen pedig rá kellett jönnünk, hogy nem vagyunk ott, ahol szerettünk volna. Igaz, hogy a szabályok nem sokat változnak a következő évre, szóval biztos vagyok abban, hogy a Red Bull jó autóval áll elő. De keményen dolgozunk azon, hogy mi még jobbak legyünk.”

Hirdetés

Massa 2002-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Sauber Petronas színeiben, majd egy évvel később már a Ferrari tesztversenyzője volt. Két további sauberes idény után 2006-ban szerződött a maranellói gárdához, ahol előbb Michael Schumacher, majd később Kimi Räikkönen és Fernando Alonso csapattársa lett.

A brazil szerződése 2012 végén jár le az olasz csapattal, ám sajtóértesülések szerint az könnyen elképzelhető, hogy meneszti őt az előttünk álló idény zárultával.

A 2008-as esztendő ezüstérmese ezzel kapcsolatban elárulta, otthon érzi magát a Ferrarinál, és ha távoznia kell, az kétségtelenül visszalépés lesz pályafutásában.

„Nagyon fiatalon kezdtem el vezetni a Ferrarinál, és fogalmam sincs, mikor fogom abbahagyni a versenyzést. A szerződésem szerint még egy évem biztosan van Maranellóban, szóval majd meglátjuk. De az természetes, hogy nagyon élvezem a versenyzést a Ferrarinál.”

„Ha a Ferrari nem nyer bajnoki címet, így azt más istálló hódítja el, mi akkor is az élen vagyunk. Szóval úgy gondolom, hogyha az ember távozik a Ferraritól, akkor egy kis visszalépésről beszélhetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!