Massa már tavaly csalással vádolta a Renault-t - F1VILÁG.HU

Massa már tavaly csalással vádolta a Renault-t

HIRDETÉS

Brazil sajtóértesülések szerint Felipe Massa már a tavalyi Szingapúri Nagydíj után sejtette, hogy a Renault csalással szerezte meg a győzelmet, sőt azt szóvá is tette a franciák csapatfőnökének, Flavio Briatorének.

Brazil sajtóértesülések szerint Felipe Massa már a tavalyi Szingapúri Nagydíj után sejtette, hogy a Renault csalással szerezte meg a győzelmet, sőt azt szóvá is tette a franciák csapatfőnökének, Flavio Briatorének.

Az FIA a hétvégén megerősítette, hogy vizsgálatot indított a Renault ellen, mert olyan információk kerültek a birtokába, melyek bizonyíthatják, hogy Nelson Piquet szándékosan (a csapat utasítására) törte össze autóját tavaly Szingapúrban, hogy ezzel Fernando Alonso kezére játssza a győzelmet.

A brazil Globo TV kommentátora, Reginaldo Leme a héten visszaemlékezett a tavalyi villanyfényes versenyre:

“Nagyon fura módon történt a baleset. Akkor tűnt fel nekem is, mikor beszéltem Felipe Massával. Felipe odament Briatoréhoz, és azt mondta neki: ’a balesetben valami sántít, mindez csak azért történt meg, mert te azt akartad.”

Massa a baleset pillanatában magabiztosan vezetett, ám a biztonsági autó beküldése nagyon nem jött jól az élen haladóknak, a legnagyobb nyertese az egésznek pedig maga Alonso volt, aki nem sokkal az eset előtt állt ki tankolni, így neki nem kellett változtatnia előre jól kitalált stratégiáján – aminek köszönhetően győzelmet aratott.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!