Massa: Más elütötte volna Arrivabenét

Felipe Massa, a Williams versenyzője elégedett az Osztrák Nagydíj pénteki edzésnapján teljesített munkájukkal annak ellenére, hogy délelőtt 9. lett, délután pedig csak a 15. pozíciót szerezte meg.


Felipe Massa, a Williams versenyzője elégedett az Osztrák Nagydíj pénteki edzésnapján teljesített munkájukkal annak ellenére, hogy délelőtt 9. lett, délután pedig csak a 15. pozíciót szerezte meg.

Massa elmondta, nincs problémája az elért eredménnyel, ugyanis nagyon sok mindent sikerült kipróbálniuk az autón, így összességében örül a teljesítményüknek.

„Eléggé rendben volt az edzés, úgy gondolom, ez egy jó nap volt, mert számos dolgot kipróbáltunk az autón. Az időeredményünk ugyan nem a legjobb, de sok mindenen dolgoztunk, szóval úgy gondolom, hogy rendben volt. Ahhoz képest, hogy mennyi mindent csináltunk, nem rossz eredmény.”

A brazil versenyző tavaly pole pozíciót szerzett Ausztriában, így nyilvánvalóan idén is akkor lenne boldog, ha ez sikerülne.

„Minden megtörténhet, az időmérőn legfőképp, de a versenyen is” – mondta.

Az első szabadedzésen egy veszélyes jelenet zajlott le a bokszutcában, amelynek szereplői a Williams pilótája, valamint a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene voltak. Arrivabene éppen át akart szaladni a garázsba, amikor Massát kiengedte a csapata, így a brazilnak le kellett fékeznie, hogy ne üsse el volt istállójának vezetőjét.

A kérdésre, miszerint veszélyes helyzet volt-e számára a szituáció, Massa mosolyogva így válaszolt: „Nem, ez neki volt veszélyes.”

„Miután fékeztem, már vicces volt. Mondtam neki, hogy örüljön, hogy én voltam, mert ha egy másik versenyző jön, akkor tuti elüti!” – nevetett a brazil.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!