Massa még nem mondott le a futamgyőzelemről

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy gondolja, meglepetést okozhat Kanadában, és bár csak a hatodik helyről rajtolhat, egy jó taktikával akár a futamgyőzelmet is megszerezheti a vasárnapi futamon.

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy gondolja, meglepetést okozhat Kanadában, és bár csak a hatodik helyről rajtolhat, egy jó taktikával akár a futamgyőzelmet is megszerezheti a vasárnapi futamon.

Csapattársához, Kimi Raikkönenhez hasonlóan, Felipe Massa is kritikus szavakkal illette a pálya állapotát, és elmondta, a visszafordítóban úgy érezte, mintha márványon hajtana, ezért sem tudott előrébb kerülni az időmérőn.

Mindezek ellenére úgy gondolja, hogy a Ferrari képes lesz majd harcba szállni az élen állókkal, és megszerezheti a futamgyőzelmet Montrealban.

“Normális körülmények között, ha a hatodik helyről kell nekivágnom egy versenynek, az azt jelenti, hogy lemondhatok a futamgyőzelemről, ám a mai nap ezt nem mondhatom el magunkról, hiszen egész hétvégén nagyon erősek voltunk” – magyarázta Massa az időmérő után.

“Az autó mindvégig nagyon erős volt, ám a visszafordítóban olyan rossz volt az autó tapadása, hogy szinte alig tudtam megtartani. Ha ez nem lett volna, vélhetően az első sorból rajtolhatnék. Elég csak megnézni a szektoridőket. Az első két szektorban kiválóan mentem, és minden előnyömet az utolsó szakaszon vesztettem el.”

A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali egyetért versenyzőjével, és úgy gondolja, még bármi megtörténhet a vasárnapi futamon, különösen akkor, ha a pálya állapota az újraaszfaltozás ellenére sem javul.

“Nem vagyunk elégedettek az időmérőn elért eredménnyel, mert ez nem tükrözi a valós erőviszonyokat” – mondta a szakember. “Éppen ezért a versenyen még bármi megtörténhet, sok az a 70 kör. Autónk legalább olyan jó, mint ellenfeleinkké, és ha minden jól alakul, akkor ezt meg is mutathatjuk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!