Massa megkönnyebbült bahreini győzelme után - F1VILÁG.HU

Massa megkönnyebbült bahreini győzelme után

HIRDETÉS

Felipe Massa bevallotta, hatalmas kő esett le a szívéről, hogy a hétvégén megszerezte idei első futamgyőzelmét, miután borzalmasan kezdte az idényt és az első két versenyen egyetlen pontot sem szerzett.

Felipe Massa bevallotta, hatalmas kő esett le a szívéről, hogy a hétvégén megszerezte idei első futamgyőzelmét, miután borzalmasan kezdte az idényt és az első két versenyen egyetlen pontot sem szerzett.

A Ferrari brazil versenyzője, aki már a rajtnál átvette a vezetést a pole pozícióból induló Robert Kubicától, magabiztosan autózott az élen csapattársa, Kimi Raikkönen előtt, és különösebb erőfeszítés nélkül zsebelte be idei első futamgyőzelmét Bahreinben.

Massa azonban bevallotta, folyamatosan az első két verseny járt az eszében, ugyanis a gyenge szezonkezdés után hatalmas volt rajta a nyomás.

“Természetesen nem volt egyszerű számomra az elmúlt időszak, de ez az élet, nem ez volt az első, és valószínűleg nem is az utolsó ilyen eset” – mondta Massa a futam után. “Vannak rossz napjaid, nekem pedig egymás után két igen gyenge versenyem volt az idei évben.”

“Tudom, hogy gyorsak vagyunk, de ha az ember elöl van és hibázik, az komoly probléma, nem úgy, mint mikor hátul halad, és elront valamit, mert az nem jár olyan komoly következményekkel.”

“A hétvégi verseny nagyon nehéz volt, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy hibázzak, célba akartam vezetni az autómat, és irányításom alatt akartam tartani a versenyt. Folyamatosan az járt az agyamban, hogy mi történt az első két versenyen, és szerintem ez teljesen normális dolog. Most azonban csakis a győzelem jár a fejemben.”

A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica ugyan elhappolta előle a rajtelsőséget, Massa abszolút nyugodtan kezdte meg a versenyt, és miután megtudta, fiatal kollégája előbb teljesítette első kiállását, biztos volt abban, hogy megnyerheti a vasárnapi futamot.

“Úgy gondolom, hogy kiválóan mentünk az időmérőn, különösen úgy, hogy mint utólag kiderült, Kubica kevesebb üzemanyaggal indult. A versenyen is fantasztikusan mentünk. Kiválóan kaptam el a rajtot, nem változtattam semmin. Robert nem lőtt ki olyan jól, így már az elején el tudtam menni mellette, és már akkor tudtam, megnyerhetem a versenyt.”

“A futam eleje nem volt egyszerű, mert rengeteg olaj került a pályára, és mindketten kicsúsztunk az egyik kanyarban. Nem volt egyszerű, de az autó mindvégig jól ment, nem kellett a határon autóznom, hiszen láttam, hogy nő a különbség, és Kimi volt mögöttem. Mindezek ellenére folyamatosan keményen hajtottam, és a forgalom is mindig jó volt előttem, aminek nagyon örültem.”

A Ferrari brazil versenyzője egy évvel ezelőtt is győzelemmel hagyta el a sivatagi ringet, így nem csoda, hogy szeret Bahreinbe utazni.

Hirdetés

“Szeretem ezt a pályát, zsinórban második győzelmem szereztem meg itt, és mindig jól szoktam menni Bahreinben. Két évvel ezelőtt majdnem megszereztem első pole pozíciómat a Ferrari színeiben, aztán nem volt valami jó a versenyem, de mindig erős voltam ezen a ringen. Boldog vagyok, hogy megszereztem második győzelmem Bahreinben” – mondta a brazil versenyző, akit a hétvégén aratott győzelme a bajnokság hatodik helyére repítette.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!