Massa mindenáron nem marad a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Massa mindenáron nem marad a Forma-1-ben

HIRDETÉS

Felipe Massa elmondta, hogy mindenáron nem marad a Forma-1-ben a következő idényben, ha a Ferrari úgy dönt, az év végén megválik tőle.


Felipe Massa elmondta, hogy mindenáron nem marad a Forma-1-ben a következő idényben, ha a Ferrari úgy dönt, az év végén megválik tőle.

A brazil pilóta jövője igencsak kérdéses az olasz alakulatnál, miután az első tíz versenyen elég gyengén teljesített, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy csapattársa, Fernando Alonso 131 pontjához képest csak 23-at szerzett, mellyel a bajnokság 14. helyén áll.

„Maradni szeretnék a Forma-1-ben, de csak úgy, ha valóban versenyben tudok maradni, és nem csak azért, hogy a létszámot növeljem” – mondta Massa a Magyar Nagydíjon.

„Versenyezni akarok. Úgy gondolom, ha bármilyen okból kifolyólag nem maradhatok a Ferrarinál, akkor egy olyan versenyzői ülés után szeretnék nézni, ahol esélyem van a győzelemre.”

„Ha nem találok ilyet, mert csak kisebb csapatoknál van üres hely, akkor nem érdekel a dolog.”

Massa azt is elmondta, hogy készen áll segíteni csapattársának a bajnoki cím megszerzésében, de ehhez tiszta versenyekre van szüksége.

„Tiszta verseny kell ehhez” – folytatta. „Biztos vagyok abban, hogy egy tiszta verseny sokat segítene, nem csak neki, nekem és a csapatnak is. Az elmúlt versenyen jó volt a sebességem, azonban nem úgy jöttek ki a dolgok számomra, ahogy azt elterveztem.”

„A bajnoki címre már nincs esélyem, ezzel tisztában vagyok. Fernando pedig az élen áll, elég szép előnnyel. Még sok verseny hátra van, és a legjobb tudásomat fogom nyújtani, hogy mindig az élen legyek, és segítsek neki megszerezni a bajnoki címet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!