Megosztás:

Massa: Nagy hiba lenne leírni a Ferrarit

Massa sokat vár a Ferrari új fejlesztéseitől.
Massa sokat vár a Ferrari új fejlesztéseitől. © Ferrari SpA.

Bár az elmúlt futamon borzalmasan gyengén teljesített, a Ferrarinak mindene megvan ahhoz, hogy fordítani tudjon a helyzeten, és felzárkózva a McLaren, illetve a Red Bull mögé, harcba szálljon az idei bajnoki címért, állítja Felipe Massa.

Azt követően, hogy kiválóan teljesített a téli teszteken, és egy kettős győzelemmel nyitott az első versenyen Bahreinben, a Ferrari egyre inkább marad le ellenfeleitől, sőt az elmúlt futamon a Mercedes GP és a Renault is jobbnak bizonyult nála Isztambulban.

Massa azonban csapattársához, Fernando Alonsóhoz hasonlóan, úgy érzi, hogy még semmi nincs veszve, és a Ferrarinak minden esélye megvan arra, hogy fordítson a helyzeten, különösen az új pontrendszernek köszönhetően.

„Ami a bajnokságot illeti, a helyzet még egyáltalán nem kritikus számunkra” – mondta a brazil pilóta, aki 26 ponttal lemaradva a listavezető Mark Webber mögött, a hatodik a bajnokságban.

„Mivel tizenkét verseny hátra van, a bajnokság még teljesen nyitott, ami azt jelenti, hogy nem szabad leírni az esélyeinket, mert igenis harcba szállhatunk az idei bajnoki címért, hiszen még bármi megtörténhet.”

A Ferrari vezetése már a múlt héten kijelentette, hogy felgyorsítják az F10 fejlesztési programját, és a június végi Európa Nagydíjra egy átfogó javítócsomaggal készülnek, amely javarészt a versenygép hátsó részét fogja érinteni, amit teljesen átdolgoznak.

Massa bízik csapatában, és úgy érzi, mindenük megvan ahhoz, hogy fordítsanak a helyzeten, és ismét az élen harcolhassanak, ahogy azt az első versenyen is tették sikeresen.

„Képesek vagyunk rá, hiszen az elmúlt télen is kiváló munkát végeztünk, egy remek autóval kezdtük meg a bajnokságot, ami versenyképesebb volt, mint elődje, amivel a tavalyi bajnokságot befejeztük” – folytatta.

„Azon a ponton sikerült megtalálnunk a megfelelő irányt, hogy miként induljunk tovább. Az viszont egyértelmű, hogy az idei évben bemutatott fejlesztéseink nem mindig javítottak úgy az autó teljesítményén, ahogy azt vártuk, miközben ellenfeleink folyamatosan fejlődtek.”

„Ez a nagy helyzet, és most azon kell lennünk, hogy magyarázatot találjunk arra, hogy az év elején megtalált helyes irány az utóbbi időben miért nem vezet előre."

"Azonban nem aggódom, mert biztos vagyok abban, hogy a Ferrari képes lesz fordítani a helyzeten, hiszen mindene megvan ehhez, és a múltban már nem egyszer bizonyította, hogy nincs számára lehetetlen."

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(22 komment)
GentlManus képe

@ggy67: ebben max az az igaszság hogy fsz vagy SAJNÁLOM

ggy67 képe

@GentlManus: Lehet, hogy barom vagyok, de ez az igazság, hozzáteszem: SAJNOS!!!!!!!!!!

GentlManus képe

@ggy67: de egy barom vagy

ggy67 képe

@GentlManus: A hétszeres világbajnokért senki nem ment neki a falnak!!! Massának viszont ezzel ment el a V.B., és most ez a köcsög a csapattársa. Ja persze nem tudta...... Nam hát!!!Én Ferraris vagyok már 20 éve, de mikor meghallottam, hogy ezt a kis köcsögöt hozzák Massa mellé a hányinger kerülgetett!

ggy67 képe

@GentlManus: Mármint Alfosó egy Fassssssssssssssssz? Úgy legyen. :-)

GentlManus képe

@UNICUMM: te vegyél vissza te is fszkalap köcsög!!! ajándék vb??? ez olyan mint hogy raikönen megnyerte e vb-t de ő nem számít vb-nek de massa nem nyert vb-t de ő annak számít. Fisichella mire ment a renaultal meg a többi kovalainenn stb.?? ha te kis fasz!! egy igazi fszkalap vagy te kis hülye nézd már meg ki tett még le olyat az asztalra mint alonso a mostani mezőnyben ??? egyedül scumi mondjuk ő nem köszönhet semmit birkának ááá semmit meg hogy direkt olyan szabályok voltak amiket ők akartak mert bírka az uccső körben is leállt a "MESTERNEK" de ilyen azóta sem volt úgyhogy alonsot semmi jogod fikázni mert ebben a mezőnyben ő a 2. legeredményesebb pilóta és nem ferrarival vagy mclarennel nem hanem egy "kis" renaultal!! faszzzzzz!!!!!!!!!!!!

GentlManus képe

én eddig nem is a ferrarit írtam le hanem massat....

ggy67 képe

Hajrá Massa!!!

ggy67 képe

@amerika: Tudod mi a különbség a szar és Alonso között?
Semmi, csak neki jobb a reklámja!!!!

amerika képe

Te Unicumm figyelj csak te ugy veszem észre hogy sokat tudsz valamiről de ez sajnos nem a Formula1,és nagyon ott vagy az ilyen hozzászólásaiddal nyomd csak nyomjad tovább én elolvasomés leszűröm amit lehet,de álltalában (hahahahaha) csak anyit lehet leszűrni a te hozzászólásaidból hogy ALONSO.
Na ennyi te ,kiskirály vagy! Puszit dobjál édesanyádnak hogy a világra hozott mert te kellesz nekünk, benned van valami plusz, ami átjön érted:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D.
Ja és amit mondunk mi Alonsosok,azt nem vágom hogy te miről is dumálsz mert szerintem amit mi mondunk az megtörtént,mert Alonso jó autoval eddig kétszer világbajnok lett,egyszer 1 pontal maradt le és hát 2008 év végén az a Renault is jo volt már két futamot nyert és Braziliában második lett,és én még annyit hozzátennék hogy ha nem Alonso ül ott Braziliában a Renaultba akkor nem lett volna ott az a kocsi a második helyen és akkor egyáltalán nem lett volna min izgulni na bocs.És simán nyer volna Hamilton de igy még azért volt izgalom az uccsó másodpercekre is.Azért gondold át kis fasz.És ezt mi Alonsosok is valjuk be kellet oda Alonso hogy izgalmas legyen a vége.(2008)
És az is megtörtént dolog hogy Scumachernek kellett egy év hogy világbajnok legyen.
Ja és az hogy Massa azt mondja hogy van még a Ferrariban az igaz,na meg az hogy Alonso zseni azt meg tudja mindenki mert Unikumocskám el kell hogy keserítselek Alonso ezt két vb címmel igazolta is,ugyhogy ne irj hülyeséget ha már hülye vagy, mert mi nem villantottunk, hanem azokról beszéltünk, amik MÁR megtörténtek,te pedig olyanokat mondasz amik még nem hát akkor mi is az igaz?Na szevasz császár.

UNICUMM képe

Megint "villantottatok" Alonso imádók! :DDDD
amerika - "zseni Alonso majd akkor megmutatja ha lesz alatta egy olyan zseni autó"
baltasar- "Jól is hiszik, a NAGY sumi sem volt első évben VB.Mindenhez idő kell, türelem."
Massa - "Igazad van. Van még a ferkában, alonso meg zseni, azt el kell ismerni."

Bezzeg Schumit le tudjátok szólni!!! Aki 3 évet hagyott ki de az 1. futam után már sárba tapostátok.
De Alonsonak idő kell!

Szálljatok már magatokba édeskéim és vegyétek észre magatokat. Azzal a renaulttal amivel 2 VB-t ajándékba kapott Alonso, az akkori mezőny fele nyert volna. - sőt még igy is Kimi és a merci "segítsége" kellett hozzá.
A ferkánál sosem lesz ekkora mákja és sztem türelme sem hogy ujra összehozzon a ferka egy olyan autót, mint az igazi ZSENIK tették anno.
Még 2-3 év és rájön hogy még mindig nem volt VB a ferkánál és nyálcsurgatva fogja keresni hogy ki rak a segge alá egy valamire való vasat. - a force indiánál még nem próbálkozott!

amerika képe

@UNICUMM: A zseni Alonso majd akkor megmutatja ha lesz alatta egy olyan zseni autó mint kb a Red Bull érted kicsi.
Mert most a Ferrari pont olyan mint amikor a Renaultba ült 2008-ban, szar, már az év végét leszámítva,szóval.

amerika képe

@tepok: Hát persze hogy leírtad mert elkűldték a kedvencedet,de nem baj az, majd alakulnak neki is valahogy a dolgok.
Ilyet beirni hogy leirta a Ferrarit mokor a világ legjobb pilotája jött ,ja bocs Alonso meg KImi között csak kb. annyi különbség van mint a Veréb és a Sas szóval feküdj rá a füledre és halgasd amit csak tudsz.Menj nézd a Rallyt.Jó az neki.

Effegy képe

@Massa123: Na megjött! :D Mi van már veled? Csíp a pisi vagy mi? Massa teljesítményéhez szólj hozzá hülye gyerek, és mi az hogy ki leszel tiltva, ki vagy te itt, önkéntes moderátor?
Visszaolvastam, nincs kivetni való benne, az hogy ilyen hülyéknek kell válaszolnom mint te, hát istenem, ez van, belepiszkítasz a levesembe.

Massa123 képe

@Effegy: Látszik minden hozzászólásodon, h mekkora egy szerencsétlenség vagy. Próbálj meg viselkedni, mert ki leszel tiltva. Ne másokat baszogass, hanem olvasd vissza a hozzászólásaidat. Biztos hallottad már: a stílus maga az ember. Neked meg elég bunkó stílusod van..... Na rajta írj valami keményet vissza! Looser.

Massa123 képe

@Baltasar prof: Igazad van. Van még a ferkában, alonso meg zseni, azt el kell ismerni. Szerintem a 2 red bull meg 2 meki mellett ő is ott lesz a végelszámolásnál.

Baltasar prof képe

@UNICUMM: Jól is hiszik, a NAGY sumi sem volt első évben VB.
Mindenhez idő kell, türelem.

Effegy képe

@UNICUMM: Jól van ülj le 1es.

UNICUMM képe

@tepok:
És nem ez volt az egyetlen baklövésük! Lassan de biztosan leépült a ferka / R. Brown, J Todt, Schumi, Kimi / és most csodálkoznak mint a biciklispostás, hogy nem megy a szekér.
Azt hitték hogy a "zseni" Alonso majd megmutatja.... :))))

Effegy képe

@tepok: határozottan összefügg a kettő tényleg...
Nézd én szurkoltam Kiminek mikor itt volt a ferkában 2007-2009 között, de ez azért baromság amit mondasz....semmi köze neki most ehhez. A red bull továbbfejlesztette tavalyi szó szerint bika autóját Neweyval, aki egy zseni kb....a meki pedig szintén jól tud "tuningolni"....a javítócsomag még épp idejében fog elkészülni. A lassab pályákon és ahol a leglágyabb keverék szükséges ott lesz jó a ferrari, no meg szikrázó napsütésben. Alonso meg van olyan jó mint Kimi, ha nem jobb nála..elvégre kétszer annyi vb-t nyert szóval.

tepok képe

Én már rég leírtam a ferrarit, mikor Kimit elküldték.

matetamas képe

Nemtudom, hogy igazat mond -e Massa, mert mindig mondják ,hogy igy győznűünk ugy győzünk sose jön össze ,de, ha Valenciába használják csak a javiítócsomagot akkor Canadába semmi eséjük se lesz a győzelemre Go Ferrari