Massa: Nem tudok segíteni Alonsónak - F1VILÁG.HU

Massa: Nem tudok segíteni Alonsónak

HIRDETÉS

Felipe Massa úgy gondolja, nem sok mindent tud tenni Szingapúrban, hogy csapattársa, Fernando Alonso életben tartsa bajnoki esélyeit.


Felipe Massa úgy gondolja, nem sok mindent tud tenni Szingapúrban, hogy csapattársa, Fernando Alonso életben tartsa bajnoki esélyeit.

A Ferrari brazil pilótája, aki az Olasz Nagydíj után tudta meg, hogy csapata nem hosszabbít vele és át kell adnia helyét jövőre Kimi Räikkönennek, jelenleg csakis arra fókuszál, hogy a lehető legjobban fejezze be karrierjét az olaszoknál.

Massa a hatodik pozícióból vághat majd neki a vasárnapi megmérettetésnek, egy hellyel Alonso elől, azonban elmondta, hogy vélhetően nem sok mindent tud majd tenni azért, hogy csapattársa segítségére legyen.

„Hogy őszinte legyek, mit tudnék segíteni?” – tette fel a költői kérdést Massa, mikor arról kérdezték, továbbra is támogatni fogja-e Alonsót a bajnoki címért vívott csatában. „Sebastian az első helyről rajtol, és szerintem Fernando csak azért imádkozhat, hogy valami gond legyen Seb autójával.”

„Nem lesz egyszerű Vettel előtt végezni, és Alonsónak valamire szüksége lesz ahhoz, hogy ez megtörténjen. Nem hiszem, hogy bármit is tudnék segíteni, szóval az lesz a célom, hogy a lehető legjobb versenyt fussam.”

„A legjobb formában szeretném befejezni utolsó hét versenyemet. Hogy őszinte legyek, és szívből mondom, nem tudom, hogy Fernandónak szüksége van-e a segítségemre.”

Bár a pénteki edzések után még autója irányíthatóságára panaszkodott, Massa örült annak, hogy zsinórban másodszor sikerült felülmúlnia Alonsót az időmérő edzésen.

„Tegnap szenvedtem. Nem tudtam, hogyan vezessem az autót” – magyarázta. „Nem volt meg a magabiztosságom az autóban, ezért mára teljesen megváltoztattuk a beállításokat. Még mindig nem volt tökéletes az időmérőre, de már jó volt és az egyensúly hasonló volt ahhoz, amit szeretek.”

„Sikerült jó munkát végeznem a Q3-ban és összerakni egy jó kört.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!