Massa nyitott az élen a jerezi teszten - F1VILÁG.HU

Massa nyitott az élen a jerezi teszten

HIRDETÉS

Felipe Massa diktálta a tempót az e heti tesztprogram első napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést. A Ferrari brazilját Perez és Webber követte, az új McLaren is megetette első köreit.



Felipe Massa érte el a legjobb köridőt a forma-1-es csapatok jerezi tesztsorozatának első napján. A Ferrari versenyzőjét a sauberes Sergio Perez, valamint Mark Webber követte a második, illetve harmadik helyen.

Napos időben, száraz pályán folytatta a mezőny a Valenciában megkezdett munkát a dél-spanyolországi Jerezben: a levegő hőmérséklete a kora délelőtti 5 °C-ról délutánra 15 °C fölé emelkedett, így a csapatok kedvező feltételek mellett értékelhették ki a Pirelli abroncsait – az olasz gumigyártó ugyanis minden száraz komponenst rendelkezésükre bocsátott.

A nyitónap legjobb idejét (1:20.709) a Ferrari versenyzője, Felipe Massa futotta meg. A brazil pilóta 101 kör megtételét követően végzett a tabella élén, miközben az olasz gárda új aerodinamikai elemeit tesztelte, valamint a Pirelli abroncsainak kiértékelésével foglalkozott.

Érdemes megjegyezni, hogy Massa mai körideje közel két másodperccel gyengébb, mint Jenson Button tavalyi legjobbja, melyet még a McLaren MP4-25-ös volánja mögött futott meg február 20-án. Massa egyébként hosszabb és rövidebb etapokat is teljesített a mai gyakorlás során, 1:20.709-es idejét pedig még az első, 6 mért kört számláló távja során futotta meg.

A második helyen meglepetésre a Sauber istálló újonca, Sergio Perez zárt, aki szintén produktív napon van túl, hiszen 94 kört tett meg a spanyol ringen, legjobb körideje pedig 7 tizedmásodperccel maradt alul Massáéval szemben. A mexikói versenyző egyébként a brazil versenytársához hasonlóan délelőtt érte el mai legjobbját, első etapja során. A svájci kiscsapat napja mindazonáltal nem volt problémamentes, Perez miatt ugyanis már fél órával a tesztnap megkezdése után be kellett vetni a piros zászlót, autója ugyanis váratlanul megállt a pályán.

Mark Webber vezényletével tovább folytatta az RB7-es kódjelet viselő versenygép tesztelését a Red Bull Racing alakulata. Az ausztrál versenyző harmadikként zárt, 8 tizedmásodperces hátrányban.

Nem Webber volt azonban az egyetlen ausztrál, aki pályára hajtott Jerezben: a Toro Rosso STR6-os versenygépét tesztelhette ugyanis az istálló tartalékosa, Daniel Ricciardo, aki – noha kevés kört tett meg – a negyedik pozícióban zárta a tesztnapot.

Először gurult pályára a McLaren-Mercedes múlt pénteken bemutatott versenyautója, az MP4-26-os. Az új konstrukciót Lewis Hamilton próbálhatta ki először, és úgy tűnik, az első próbakörök eredményesek voltak. A brit pilóta 58-szor ment körbe a jerezi versenypályán, és 1,2 másodperccel lemaradva zárt az ötödik pozícióban, megelőzve a délután Ricciardót váltó Jaime Alguersuarit.

Hirdetés

A McLarenhez hasonlóan a Force India is ma vitte pályára először 2011-es versenyautóját. A VJM04-es kódjelet viselő konstrukciót a csapaton belül rangidős Adrian Sutil próbálhatta ki először. Az istálló gyakorlatilag az egész délelőttöt a garázsban töltötte, a német versenyző első mért körét délután fél 4 magasságában futotta meg.

Robert Kubica sajnálatos olaszországi balesete után ismét a munkára koncentrálhatott a Lotus Renault GP csapata. Az immáron brit színekben versenyző osztag Vitaly Petrov irányítása mellett rótta a köröket Jerezben. Az orosz tehetség 57 kör megtételét követően nyolcadikként zárt Spanyolországban, 1 órával a leintés előtt azonban az 1-es kanyarban a kavicságyba csúszott.

A Mercedesnél Nico Rosberg folytatta a Valenciában megkezdett munkát, a német versenyző azonban nem lehet teljesen elégedett, hiszen akárcsak múlt héten, ezúttal sem úszta meg technikai probléma nélkül, autója ugyanis kora délután megállt a pályán.

Rosberg mögött a Team Lotus versenyzője, Jarno Trulli, valamint a Marussia Virgin új autóját hivatalosan először tesztelő Timo Glock végzett.

Az utolsó helyre Pastor Maldonado érkezett meg, mentségére szóljon, hogy első mért körét alig 25 perccel a leintés előtt futotta meg, a csapatot ugyanis technikai probléma hátráltatta. Információink szerint az állítható hátsó szárny mechanikája hibásodott meg, melyet ugyan könnyen meg tudott javítani a csapat, az mégis időigényes volt.

A tesztsorozat holnap tovább folytatódik majd Jerezben. A csütörtöki nyitónap további részleteivel a csapatok által kiadott hivatalos sajtóközlemények alapján jelentkezünk.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!