Hírek

Massa: Sokba került ez a rajtbüntetés

Továbbra is szombati büntetése miatt kesereg a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki a kilencedik pozícióból rajtolva harmadikként ért célba a szezon ötödik versenyén, Spanyolországban.


Továbbra is szombati büntetése miatt kesereg a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki a kilencedik pozícióból rajtolva harmadikként ért célba a szezon ötödik versenyén, Spanyolországban.

Massa a hatodik legjobb időt futotta meg a Spanyol Nagydíj szombati kvalifikációján, ám három rajthelyes büntetést kapott, amiért az időmérő során feltartotta a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Mark Webbert.

„Csalódott vagyok a tegnap történtek miatt” – mondta a 31 esztendős brazil, aki csapattársa, Fernando Alonso, valamint a lotusos Kimi Räikkönen mögött ért célba ma délután.

„Megpróbáltam agresszív lenni, megelőzni másokat, és megpróbáltam alátenni másoknak azáltal, hogy korábban állok ki kerékcserére, mint ők.”

Miután feljött a harmadik helyre, Massa elkezdte üldözni az előtte autózó Kimi Räikkönent, abroncsai azonban túlságosan elkoptak.

„Talán ott volt a lehetőség arra, hogy harcoljak Kimivel, de végül így is nagyszerű verseny volt, kiváló munkát végeztünk. Az autóm szuperül ment ezen a pályán, és bár a gumikopás nem olyan volt, mint a Lotusnál, azért megtettük, amit lehetett, és sikerült kihozni magunkból azt a teljesítményt, amit vártunk péntek óta.”

A Ferrari versenyzője nem látja okát annak, csapata miért ne tudná fenntartani jelenlegi formáját.

„Szerintem ez egy hihetetlenül jó irány, remélem, hogy mostantól kezdve minden versenyen a dobogóért harcolhatunk. Keményen dolgozunk azon, hogy egy körön is javítsunk az autón, azt viszont már tudjuk, hogy a versenyeken kiváló versenygép áll rendelkezésünkre.”

Szólj hozzá!