Verstappen vs. Ocon

Massa szeretne végre pontot szerezni

A hétvégi Bahreini Nagydíjon megszerezné idei első pontjait a Ferrari versenyzője, Felipe Massa.


A hétvégi Bahreini Nagydíjon megszerezné idei első pontjait a Ferrari versenyzője, Felipe Massa.

A brazil számára kiábrándítóan indult a szezon, hiszen Ausztráliában és Malajziában nem tudott célba érni. Habár a legutóbbi, sanghaji megmérettetésen sem sikerült a legjobb tíz között végeznie, elmondása szerint nem voltak különösebb problémái a versenyen, ami mindenképp biztató előjel.

„Vasárnap, Kínában végre sikerült egy normális versenyt futnom, az első olyat, amely komolyabb problémák nélkül zajlott” – írta Massa a Ferrari hivatalos weboldalán vezetett blogjában.

„Az ottani hétvégén a dolgok egyre jobbak lettek. Mindhárom tréningen küzdöttem az autó egyensúlyával, aztán a helyzet hirtelen javult az időmérőre, így Fernandóhoz képest jelentősen sikerült csökkentenem a különbséget.”

„A versenyen aztán az autó még jobb lett, ám túl sűrűn kerültem forgalomba, és nem tudtam a legtöbbet kihozni a stratégiából. Kár érte, mivel már jó lett volna végre átugrani a nullapontos határt. Szóval ez a tervem ezen a hétvégén – szeretném a legjobb tíz között befejezni a versenyt.”

Massa hozzátette, habár a csapat versenyautójának nem igazán fekszik a bahreini pálya, optimistán várja a folytatást.

„Ha a Sanghajban elkezdett pozitív tendencia folytatódik, akkor lehetséges lesz a pontszerzés. Igaz, hogy papíron a pálya nem igazán fekszik az F2012-esnek, de fontos lesz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a gumikból, ami tényleg a siker kulcsa itt, és néhány más pályán is.”

„A sakhiri pálya a kedvenceim közé tartozik, és ez nem véletlen, hiszen már kétszer nyertem itt, és egyszer második lettem. Mindig szerettem ideutazni, akkor is, amikor hosszú tesztnapokat töltöttünk itt.”

 

Kapcsolódó cikkek

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

F1-es teszt: Vettel a leggyorsabb délelőtt

Hétfőn megkezdték a tesztelést a Forma-1 csapatai Barcelonában – a Ferrari számára jól indult a nap, Kimi Räikkönen azonban az Alfa Romeóval már pár perc után a sóderágyba csúszott.

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Riportfilm: A Ferrari 2019-es autójának bemutatója

Pénteken egy lenyűgöző prezentáció keretében mutatta be új autóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az SF90-es modellel idén Sebastian Vettel és Charles Leclerc szállhat harcba. A bemutatóról exkluzív riportfilmet készített az F1VILÁG.HU.

Még festésétől is gyorsabb lett az új Ferrari

Pénteken prezentálta 2019-es, SF90-es kódjelű versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az új modellen számos újítás szembetűnő, ami azonban a legfeltűnőbb, az kétségkívül a matt fényezés.

Friss hírek