Massa szerint a gumikopásnak nagy jelentősége lesz - F1VILÁG.HU

Massa szerint a gumikopásnak nagy jelentősége lesz

HIRDETÉS

Elégedetten nyilatkozott a Japán Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki a negyedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon.


Elégedetten nyilatkozott a Japán Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Ferrari versenyzője, Felipe Massa, aki a negyedik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon.

Massa közvetlenül csapattársa, Fernando Alonso előtt végzett, és elmondása szerint nagyon örülnek annak, hogy a McLaren és a Red Bull versenyzői közül legalább Mark Webbert sikerült maguk mögé utasítaniuk.

„Nehéz időmérő volt, de legalább sikerült a négy leggyorsabb autóból egyet magunk mögött tartanunk” – nyilatkozta Massa a Ferrari hivatalos weboldalának.

„Soha nem könnyű itt összerakni egy tökéletes kört, és az utolsó etapom nagyon jó volt, még ha veszítettem is egy kis időt az utolsó szektorban.”

Massa elárulta, szeretne jó rajtot venni holnap, és egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy Lewis Hamilton mellől kell nekivágnia a futamnak.

„Holnap nagyon fontos lesz, hogy jól sikerüljön a rajt. Hogy Hamilton lesz mellettem a rajtrácson? Számomra ugyanolyan, mintha bárki más lenne. A verseny úgy tűnik, elég komplikált lesz, sok kerékcserére számítunk a komoly gumikopás miatt, szóval a taktika kulcsszerepet játszik majd.”

„Nagyon fontos lesz számunkra, hogy megtaláljuk a megfelelő tempót, tehát gyorsnak kell lennünk, miközben óvjuk a gumikat.”

A Ferrari brazilja hozzátette, véleménye szerint a jelentős gumikopásnak nagyobb hatása lesz majd az előzésekre, mint a DRS vagy a KERS-rendszernek.

„Az előzés nem egyszerű a KERS és a DRS segítségével sem: a gumik elhasználódása talán jobban számít majd, lévén, hogy a célegyenesre egy lassítóból vezet az út. A célunk a dobogó: egy hely lemaradásból rajtolunk, szóval reális elvárás.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!