Massa szerint hamarosan visszatérnek az élre

Felipe Massa magabiztosan nyilatkozott a mai időmérő edzést követően, ahol remekül ment az újításoknak köszönhetően. A Ferrari brazil pilótája azonban tisztában van azzal, hogy idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek az élre, de úgy érzi, jó úton haladnak.

Felipe Massa magabiztosan nyilatkozott a mai időmérő edzést követően, ahol remekül ment az újításoknak köszönhetően. A Ferrari brazil pilótája azonban tisztában van azzal, hogy idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek az élre, de úgy érzi, jó úton haladnak.

A Ferrari borzalmasan gyengén kezdte az idei évet, és az első négy versenyen mindössze három pontot szerzett.

Az olasz gárda azonban komoly újításokkal érkezett az európai szezon első futamának helyet adó Barcelonába, ahol Massa a második sorból kezdheti majd meg a holnapi nagydíjat.

“Azt kell mondanom, hogy egy kissé még mindig le vagyunk maradva, de már jóval erősebbek vagyunk, mint korábban” – kezdte a brazil pilóta, aki a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi futamnak.

“Többé-kevésbé úgy állunk, ahogy arra számítottunk, de a többiek is javultak. Ez még csak az első lépés, szóval még többre lehetünk képesek a következő versenyeken. Biztos vagyok abban, hogy fel fogunk zárkózni, de ez még egy kis időbe fog telni.”

“Ha csak a mai napot nézzük, akkor láthatjuk, hogy az autóban megvan a potenciál, és még ennél is jobb eredményekre lehet képes, így azt mondhatom, hogy jó irányba haladunk. Még egy kis időbe fog telni, míg teljesen felzárkózunk az élen állókhoz, de biztosan sikerülni fog.”

“Azt nem tudom, hogy ez már a holnapi versenyen megtörténhet-e, de a későbbiekben biztosan harcba szállhatunk majd a futamgyőzelmekért, a dobogós helyezésekért, és a pontszerző helyekért” – tette hozzá Massa.

Csapattársa, Kimi Raikkönen sokkal csalódottabb lehet, mert egy taktikai hiba miatt már az első etapban kiesett, így csak a 16. helyről kezdheti meg a vasárnapi versenyt. A finn pilóta azonban elmondta, elégedett autója teljesítményével, és nagyon sajnálja, hogy nem tudta megmutatni, módosított versenygépe mire képes.

“Csalódott vagyok, mert az autó sokkal jobb volt, mint korábban, és minden esélyünk meg lehetett volna arra, hogy jó helyekért harcolhassunk” – mondta.

“Mindezek ellenére mindent beleadok majd a holnapi versenyen, de azt tudni kell, hogy a katalán ringen nagyon nehéz az előzés, így a rajt és az első kör kulcsfontosságú lesz. Bízom abban, hogy sikerült pontot szereznem.”

Raikkönen még abban bízhat, hogy használhatja a KERS-t, ami a rajtnál és az első körben komoly előnyt jelenthet számára. Majd meglátjuk…

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!