Massa szerint nincs előnyben a Ferrari - F1VILÁG.HU

Massa szerint nincs előnyben a Ferrari

HIRDETÉS

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap sikeresen befejezte téli felkészülési programját Barcelonában, ám hozzátette, hogy sokakkal ellentétben nem gondolja, hogy csapata bármiféle előnyben lenne.

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott, miután vasárnap sikeresen befejezte téli felkészülési programját Barcelonában, ám hozzátette, hogy sokakkal ellentétben nem gondolja, hogy csapata bármiféle előnyben lenne.

A Ferrari kiváló tempót diktált a februári teszteken, Valenciában nem volt ellenfele, Jerezben és Barcelonában pedig ütős volt az F10-es modell hosszú etapokon mutatott teljesítménye, ezért is gondolják sokan, hogy előnyben várhatja a szezonnyitót.

Massa azonban nem szalad ennyire előre, különösen nem úgy, hogy a múlt heti teszt utolsó napján hihetetlenül szoros volt a mezőny, az első három egy tizeden, az első nyolc pedig fél másodpercen belül volt egymáshoz képest.

“Elégedett vagyok az összes teszttel, nem csak Barcelonával” – mondta a brazil versenyző a riportereknek. “A Valenciában és a Jerezben látottakkal is elégedett vagyok, ugyanis mindent elvégeztünk, amit terveztünk, de úgy tűnik, egy nagyon szoros, és versenyképes bajnokság előtt állunk.”

“Soha nem számítottunk arra, hogy előnyben érkezhetünk meg a szezonnyitóra, és könnyedén arathatunk győzelmet. Arra számítottunk, hogy egy versenyképes autónk lesz, és szerintem ezt megkaptuk. Az autó megbízható, ugyanakkor egyenletes, és pontosan ez az, amit el akartunk érni a szezon kezdetére.”

“Nem azért vagyunk itt, hogy az előszezon bajnokai legyünk. Azért vagyunk itt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb munkát végezzük az autón. Célunk az, hogy eredményesek legyünk, és harcba tudjunk szállni a vb-címért.”

Bár sokan óva intették a Ferrarit a kétszeres bajnok, Fernando Alonso leigazolásától, aki már a McLarennél sem tudott kijönni csapattársával, Massa úgy érzi, hogy nem lesz probléma kettejük között, és jól fognak tudni együtt dolgozni a szezonban.

“Mindenkivel jó a kapcsolatom” – folytatta a brazil. “Soha egyik csapattársammal sem volt problémám. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy Fernandóval sem lesz. Jól megy a közös munka, és ez a fontos.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!