Massa tisztázta az üzemanyag-rejtélyt - F1VILÁG.HU

Massa tisztázta az üzemanyag-rejtélyt

HIRDETÉS

Az eset után két héttel, Felipe Massa magyarázatot adott a Spanyol Nagydíjon történtekre, ahol az utolsó körökben vissza kellett vennie a tempóból, hogy spóroljon az üzemanyaggal.

Az eset után két héttel, Felipe Massa magyarázatot adott a Spanyol Nagydíjon történtekre, ahol az utolsó körökben vissza kellett vennie a tempóból, hogy spóroljon az üzemanyaggal.

A brazil versenyző ezzel elvesztette biztosnak tűnő negyedik helyét, ugyanis az utolsó körökben Sebastian Vettel, és Fernando Alonso is elment mellette, így be kellett érnie a hatodik pozícióval.

Bár a verseny után sem ő, sem pedig csapata nem tudott pontos magyarázatot adni a történtekre, a tegnapi sajtótájékoztatón fény derült mindenre, és kiderült, hogy vaklárma volt az egész, ugyanis volt elég üzemanyag a Ferrariban.

“Még soha nem láttam olyat, mint ami az autómmal történt az utolsó versenyen” – magyarázta Massa. “Volt üzemanyag a tankban, de az autó rossz számokat olvasott. A töltőberendezés megfelelő mennyiségű üzemanyagot töltött az autóba, és a helyes számot is jelezte ki, viszont az autó téves számokat küldött a telemetrián keresztül a mérnököknek, és azt mondta, hogy nincs az összes üzemanyag az tankban.”

“Szóval talán a semmiért spóroltam az üzemanyaggal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!