Megosztás:

Massa: Vettel nem olyan jó, mint Alonso és Hamilton

Massa a szezon végén befejezi F1-es pályafutását.
Massa a szezon végén befejezi F1-es pályafutását. © Williams F1 Team

A Forma-1-ből a szezon végén távozó Felipe Massa azt mondja, a jelenlegi mezőnyből Fernando Alonso és Lewis Hamilton más szintet képvisel, mint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

Massa a 2017-es idény végén befejezi F1-es pályafutását, azt azonban nem zárja ki, hogy a jövőben egy másik sorozatban folytatja majd a versenyzést.

A rutinos brazil nemrég az AS című spanyol sportlapnak adott exkluzív interjút – ebben Massát megkérdezték arról, rangsorolja az 5 legjobb versenyzőt, aki ellen F1-es pályafutása során versenyeznie kellett.

„Kétségkívül Fernando az első ebben a tekintetben. Schumacher hasonló szinten van, mint ahogy Hamilton is” – mondta a Williams pilótája.

„Aztán jön Vettel, ő is nagyszerű versenyző, de alacsonyabb szintet képvisel, az ötödik pedig... talán Verstappen, habár még meglehetősen következetlen. Viszont a tehetsége és a sebessége megvan.”

Massa 8 éven át volt a Ferrari versenyzője, ez idő alatt pedig a világbajnoki címhez is közel került – a végső diadal azonban nem jött össze számára.

„Mindig is rajongója leszek a Ferrarinak, és szeretném, ha világbajnokok lennének” – mondta a 36 esztendős pilóta. „Ha minden adott is a csapatnál, akkor is meg kell birkózni a nyomással – és ez a legnagyobb problémájuk.”

Bár a Forma-1-ből búcsúzik, Massa szeretné folytatni a versenyzést a jövőben. A múlt télen pedig egyszer már a Jaguar autójával is tesztelt a Forma-E-ben.

„A Forma-E a legérdekesebb hely a versenyzés és a győzelem szempontjából. Ez a jövő. Hamarosan minden autó ilyen lesz.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe azt mondja, a 2018-ban bevezetésre kerülő ’Halo’...

Hozzászólások

( komment)