Massa visszatért a versenypályára - képekkel - F1VILÁG.HU

Massa visszatért a versenypályára – képekkel

HIRDETÉS

Felipe Massa elmondta, hogy ugyanaz a versenyző, mint július végi balesete előtt volt, miután hétfőn visszatért a pályára egy f1-es versenygép volánja mögött az olaszországi Fioranóban. A brazil pilóta azt is megerősítette, hogy idén már nem versenyez.

Felipe Massa elmondta, hogy ugyanaz a versenyző, mint július végi balesete előtt volt, miután hétfőn visszatért a pályára egy f1-es versenygép volánja mögött az olaszországi Fioranóban. A brazil pilóta azt is megerősítette, hogy idén már nem versenyez.

Massa még a július végi Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos- életveszélyes sérüléseket, mikor egy elszabadult, közel egykilós acélrugó fejen találta, és átszakította sisakjának plexijét.

A brazil versenyző koponyaboltozati csonttörést szenvedett, és azonnal meg kellett operálni.

Massa a múlt héten visszatért Európába, és több napon át gyakorolt a Ferrari bázisán lévő szimulátorban, a hétvégén pedig Párizsba vette az irányt, ahol újabb vizsgálatok vártak rá.

Az orvosok végül zöld utat adtak neki, így hétfőn visszatérhetett a versenypályára egy kétéves, GP2-es gumikkal szerelt, privát tulajdonban lévő F2007-es modellel, és megkezdhette első forma-1-es tesztprogramját balesete óta.

Bár nem teljesített sok kört, Massa elmondta, hogy jól érezte magát a pilótafülkében, sőt mi több, teljesen olyan érzése volt, mintha egy percet sem hagyott volna ki, és horrorisztikus balesete meg sem történt volna.

“Mikor az autóban voltam, olyan volt, mintha semmi nem történt volna. Ugyanaz a srác vagyok, mint korábban” – idézte a brazil pilótát az ANSA hírügynökség.

“Minden tökéletesen ment, fizikálisan nagyon jól éreztem magam, olyan volt, mintha a július 25-i balesetem soha nem történt volna meg. A látásommal sem volt gond, és a mai nap folyamán nem csak egy, hanem zsinórban két versenytávra is készen álltam volna.”

“Természetesen tiszteletben kell tartani az orvosok javaslatát, és elővigyázatosságból nem szabadott túl sok kört megtenni. Viszont miután visszaültem a volán mögé, azt kell mondanom, hogy ugyanolyan formában vagyok, mint balesetem előtt.”

Bár korábban bízott abban, hogy a három hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon már rajthoz állhat, Massa már lemondott ezen álmáról, és elmondta, hogy most minden erejével a jövő évi visszatérésre koncentrál.

Hirdetés

“Megkezdhetjük a felkészülést a jövő évre, ami nem lesz egy egyszerű év, mert az idei sem volt az. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy egy jó autónk legyen, és harcba szállhassunk a bajnoki címért” – mondta a brazil, aki leendő csapattársáról, Fernando Alonsóról is ejtett néhány szót.

“Alonso egy kiváló szakember, így nem látok okot arra, hogy bármi probléma lenne vele. Nem azért jön ide, hogy a legjobb barátom legyen, ami viszont fontos, hogy profi legyen a kapcsolatunk.”

További fotók a tesztről a galériában

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!